Szájról olvasnak a szakácsok

Hazánkban még ritka, hogy a fogyatékkal élők normál munkahelyen, normál bérért, nekik megfelelő munkakörökben dolgozhassanak. Kivétel a szekszárdi Ízlelő családbarát étterem.

Az említett vendéglátó-ipari egységben ugyanis siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek végzik a kisegítő munkát.

A 2007 májusában megnyitott éttermet a

Kék Madár Alapítvány működteti. - "Az ötletet egy külföldi példa adta" - mondja a szervezet programvezetője, Bodnár Ágnes. - "Ügyvezetőnk, Mészáros Andrea egy hollandiai étteremben járt, ahol főként értelmi fogyatékkal élők dolgoztak. Abban az időben (1993-1994) Magyarországon alig lehetett látni fogyatékkal élőt az utcákon, legtöbben a világtól elzárt intézményekben élték le életüket. Meg is lepődött, hogy Hollandiában milyen sok fogyatékkal élő van, mert nagy számban találkozott velük az utcán. De utánajárt, és megdöbbent, hogy a számuk egyáltalán nem nagyobb, mint nálunk - csak jobban integrálódnak a társadalomba. Ekkor határozta el, hogy amint lehetőség nyílik rá, hasonló vállalkozás létrehozásába kezd itthon.

Az előkészületek három évet vettek igénybe, ebből egy év 17, különböző fogyatékossággal élő ember képzésével telt el. Közülük heten maradtak az Ízlelő étteremben, és további kilencet hosszú távra el tudtak helyezni más területen. A vendéglátóhelyet mintegy 40 millió forintos európai uniós támogatással alakították ki. Sok segítséget nyújtott a NESsT nevű szervezet, akik létrejövő és már működő társadalmi vállalkozások útját egyengetik. - Voltak, akik le akartak beszélni minket arról, hogy megvalósítsuk a tervünket. Azzal érveltek, hogy Magyarországon nem lesz létjogosultsága egy ilyen étteremnek.

Másféle munkamenet

Az emberek azonban nyitottak voltak az új kezdeményezésre. A mai napig néhányan kifejezetten azért keresik fel az éttermet, hogy a saját szemükkel megtapasztalják az ötlet életrevalóságát. Legtöbben azonban "pusztán" az ételek miatt jönnek.

Az étterem vezetőjétől, Both Sándortól megtudtuk, hogy mindig friss, minőségi alapanyagból főznek (amit igyekeznek helyi szállítóktól beszerezni). Minden nap kétféle levest és háromféle főételt kínálnak (hagyományos, kímélő, húsmentes), és az ételek változatosságára is törekednek.

Az étteremvezető nem tagadja, kezdetben tartott attól, hogyan tudják majd ellátni feladataikat a munkatársak, de megtapasztalta, hogy ők is, mint mindannyian, a kellő gyakorlat megszerzése után nagyszerűen helyt állnak.

Az persze nem titok, hogy másként kell egy ilyen éttermet vezetni. Itt például a legnagyobb pörgés közepette sem lehet rohanva kiadni az utasításokat, mivel a szakácsok nagyothallók. Meg kell állni velük szemben, jól érthetően artikulálni, és minden kolléga esetében ellenőrizni, megértették-e a feladatot. Egy munkahelyi segítő - szintén vendéglátós végzettséggel, tapasztalattal - vesz még részt a koordinálásban, irányításban, munkaszervezésben. Kettőjükön kívül még nyolc munkatárs dolgozik az étteremben, ők mindannyian fogyatékkal élők. De nagyon nem szeretik ezt a kifejezést...

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!