Stressz: megoldás természetesen? (x)

Az emberiség több ezer éve használja a zöld teát a feszültségoldó, kedélyjavító hatás reményében. Egy friss kutatás szerint ezekre a hatásokra a magyarok többsége is számít, ami a zöld tea hazai népszerűségét is megmagyarázza.

A teát legalább 4000 éve termeszti és használja az ember. Az alkalmazása az ókori Kínából ered, ahol a zöldtea-fogyasztás kultúrája kialakult (a zöld, illetve a "hagyományos" fekete tea ugyanannak a növényfajnak a leveléből készül; a zöld teát a feldolgozás során pörkölik, míg a fekete teát fermentálják, azaz erjesztik). Azokban az országokban, ahol élő hagyománya van a zöldtea-fogyasztásnak - elsősorban a Távol-Keleten -, az emberek tovább élnek, és ritkábban szenvednek daganatos, illetve szív- és érrendszeri betegségekben.

zöld tea, teázás, teafogyasztás

A hagyomány szerint az első teázó egy kínai császár volt, aki eredetileg csupán vizet akart forralni, de a forrásban lévő vízbe belesodort néhány (tea)levelet a szél. A levelek nemcsak a víz színét és illatát változtatták meg, hanem - mint kiderült - az ízét is. Arról is írott források tanúskodnak, hogy Kínában már jóval az időszámítás kezdete előtt orvosi célokra (is) használták az Európába csak a XVII. században eljutott teát.

Japánban ugyanakkor a tea nem egyszerűen egy ital, hanem kulturális tradíció is, amelyhez a külsőségek mellett (teaház) a csend, a nyugalom és a rá szánt, alkalmanként 35-40 percnyi idő is hozzátartozik.

A rohanó hétköznapokban nehéz megtalálni a feszültségoldó keleti tearítusok helyét, ugyanakkor egy friss hazai kutatás adatai szerint honfitársaink is rendszeresen fordulnak a zöld teához annak pozitív élettani hatásai reményében. Mint a válaszokból kiderül, a magyarok közel négytizede (37 százalék) tudatosan próbál a stressz ellen védekezni, és ehhez a teázást is az eszköztárban tartja. A felmérés egyik meglepő tapasztalata szerint idehaza a zöld tea népszerűbb a fekete teánál, elsősorban a természetesebb, gazdagabb beltartalmi értékei miatt.

Ugyanezen megfontolásból sokan fordulnak egy másik, szintén az régóta használt gyógynövényhez, a rózsagyökérhez is (a tudományos körökben Rhodiola rosea néven ismert növény nem rokona a rózsaféléknek), amelyet fáradtsággal, dekoncentráltsággal szembeni védekezésül több száz éve fogyasztanak egyes ázsiai és észak-európai országokban.

MAT-HU-2100748 (2021.07.12.)

A cikk támogatója a Magne B

6.

A kutatásról szóló részletes beszámoló elérhető a Magne B

6 weboldaláról ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!