Özvegyi nyugdíj: erre mindenképp figyelni kell

Az intézmény nem egyszerű, de a sarokpontok mentén jól követhető. Mutatjuk, mit mond a "nyugdíjguru".

Minden özvegynek kétféle nyugdíjkorhatárt kell figyelnie. Egyrészt az elhunyt házastársa halálának időpontjában rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt, másrészt az aktuálisan rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt – írja Farkas András nyugdíjszakértő.

nyugdíjas, idős, özvegy, nő, asszony
Fontos tisztában lenni a nyugdíjutalás szabályaival. Fotó: Getty Images

A nyugdijguru.hu portálon közzétett tájékoztató szerint utóbbira három szempontból is ügyelnie kell:

  1. a saját öregségi nyugdíját az aktuális nyugdíjkorhatára betöltését követően igényelheti.
  2. ha az aktuális nyugdíjkorhatára betöltése előtt új házasságot köt, akkor megszűnik az özvegyi nyugdíja.
  3. ha az új házasságkötés időpontjában az egyik fél már betöltötte az aktuális nyugdíjkorhatárát és nincs közös gyermekük, akkor a másik fél e házasság révén özvegyi nyugdíjra csak akkor szerezhet jogosultságot, ha ez a házasság legalább öt évig tart.

Változik a nyugdíjkorhatár

A kétféle nyugdíjkorhatár jelentősen eltérhet, mivel az utóbbi évtizedekben folyamatosan nő a nyugdíj igénybevételéhez szükséges életkor: például az 1940 előtt született nők 55 éves korukban töltötték be, míg egy 1958-ban született hölgy már csak 65 éves korában tölti be a korhatárt.

Ha özvegyről van szó, akkor egy harmadik időtényezőt is vizsgálnia kell: megszerezte-e a nők kedvezményes nyugdíjához szükséges 40 évi jogosultsági időt. Ha igen, akkor életkorától függetlenül igényelheti a nők kedvezményes nyugdíját. A nyugdíjkorhatár, illetve az özvegyi nyugdíj igénylését részletező további fontos tényezők a nyugdíjguru tájékoztatójában érhetők el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!