Nem is a WC-n van a legtöbb baktérium

Meglepő eredményre jutott egy amerikai professzor: tévhit, hogy a WC-ülőke a legkoszosabb pontja a lakásnak.

Dr. Chuck Gerba, az Arizona Egyetem mikrobiológia professzora annak járt utána, vajon valóban a WC-ülőke-e a legpiszkosabb dolog egy átlagos háztartásban. A professzor elsősorban az E. coli, valamint a Staphylococcus aureus baktériumok után nyomozott, és meglepő eredményre jutott.

Noha legtöbben nem állnánk neki zöldséget szeletelni WC-ülőkénken, a vizsgálat kimutatta, hogy ezen a helyen nagyjából 6 négyzetcentiméterre mindössze 50 baktérium jut, vagyis ugyanannyi, amennyi a mobilunkon is megtalálható, miközben egy számítógépes billentyűzet ugyanekkora területén 200-szor annyi baktérium tenyészik, de még a vágódeszkákon is ez a helyzet, hiszen azokon rendszeresen nyers húst szeletelünk. És akkor még szóba sem kerültek a konyhai törlőkendők és szivacsok, amelyek a mérések szerint 200 ezerszer koszosabbak a WC-ülőkénél.

Saját magunkat csapjuk be

Mindennek az az egyszerű oka lehet, hogy éppen amiatt, hogy a WC-t tartjuk a legkoszosabb helynek, itt takarítunk és fertőtlenítünk a leggyakrabban, míg ugyanezt a vágódeszkával sokkal ritkábban tesszük meg.

Dr. Gerba az irodákban is utánajárt a dolgoknak, és ott is számos olyan dologra bukkant, melyeken a baktériumok messze meghaladták a WC-ülőkén található baktériumok számát, ilyen volt például a telefon vagy az íróasztallap. De a szupermarketek sem sokkal biztonságosabb helyek, az egyik legveszélyesebb baktériumforrás a bevásárlókocsi, ám a szatyraink sem a leghigiénikusabbak, hiszen senki nem mossa ki őket olyan rendszerességgel, mint például az alsóneműit. Akkor vajon melyiken található több baktérium?

Hogy mindebből mi a tanulság?

Leginkább az, hogy a baktériumok a legkevésbé sem onnan támadnak, ahonnan várnánk, pedig érdemes résen lennünk, hiszen - bár az immunrendszerünk kellő védelmet tud nyújtani bizonyos mértékig - az E. coli képes kellemetlen fertőzéseket is előidézni. Amit a magunk részéről megtehetünk az az, hogy mindig alaposan kezet mosunk, mert ezzel elébe mehetünk a későbbi gondoknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.