Nem érdemes antibakteriális szappant használni

Egy szakértő szerint az antibakteriális szappan használata értelmetlen, mert a legtöbben nem tudják, hogyan kell jól kezet mosni vele.

Az egyre népszerűbb antibakteriális szappanok dr. Rolf Halden állítása szerint azért nem használhatók otthoni környezetben, mert az emberek túl rövid ideig mosnak kezet velük. Az Arizona Állami Egyetem kutatója elmondta, hogy ahhoz, hogy a kórokozókat elpusztítsuk, legalább 20-30 másodpercig kellene mosnunk a kezünket az antibakteriális szappanokkal, a legtöbben azonban alig hat másodperc alatt végeznek a kézmosással.

Nem érdemes antibakteriális szappant használni (Fotó: Europress)

"Emiatt az antibakteriális szappanok semmivel sem hatékonyabbak a hagyományos változatoknál - nyilatkozta dr. Halden - A mikrobák ráadásul idővel alkalmazkodhatnak is a szappanokban található antibakteriális hatóanyagokhoz , így rezisztenssé válhatnak velük szemben."

Ez ráadásul idővel az antibiotikumokkal szemben való ellenállásukat is növelheti, ami megnehezítheti az orvosok dolgát a fertőzések kezelésében. Dr. Halden arra is figyelmeztetett, hogy egyes, az antibakteriális szappanokban található anyagok a hormonszintünket is befolyásolhatják. Az elmúlt évben rendkívüli mértékben nőtt a triklozánt és tirklokarbánt tartalmazó termékek jelenléte a piacon. Ennek következtében az Egyesült Államokban az emberek háromnegyedének vizeletében megtalálhatóak ezek az anyagok.

Az antibiotikumok hatékonysága nem csökken a mindenütt elérhető antibakteriális termékek miatt" - nyilatkozta dr. Halden.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.