Nem akarunk kórházban meghalni

Évente mintegy 33 ezer ember hal meg daganatos betegségekben Magyarországon, ami a második leggyakoribb halálozási ok. Számos híresség fogott össze, hogy olyan perceket gyűjtsenek, amit a gyógyíthatatlan betegek ápolására lehet fordítani.

A KSH adatai szerint 2009 óta minden évben meghaladta a 33 ezret azoknak az embereknek a száma, akik daganatos betegség következtében hunytak el Magyarországon. Ez naponta 90 embert jelent, vagyis minden negyedórában meghal valaki a rák miatt. Ráadásul a KSH összesítése alapján 2000 óta határozottan növekedett a daganatos megbetegedések aránya a főbb halálozási okok között.

„A daganatos betegségeknél különösen az megterhelő, hogy a gyógyíthatatlannak ítélt esetekben hónapok telhetnek el, mialatt az orvosok aktív terápiát már nem alkalmaznak, csak tüneti kezelést végeznek, elsősorban a fájdalmat csillapítják. Ebben az időszakban a betegnek és családjának is különleges segítségre van szüksége” – mondta Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója.

Így készüljünk az otthoni betegápolásra!

Nem akarunk kórházban meghalni

A Magyar Hospice Alapítvány és a Tárki még 2011-ben készített egy reprezentatív kutatást, amelynek eredményei szerint a megkérdezettek közül csak 14 százalék maradna szívesen kórházban, ha kiderülne: gyógyíthatatlan betegsége van. A válaszadók 66 százaléka inkább otthon, szerettei körében töltené élete utolsó szakaszát. „Bár hozzátartozóinak otthoni ápolását a többség szívesen vállalja, szakszerű segítség híján ez nehéz feladat: sokan nem tudják például, hogyan lehet egy ágyhoz kötött embert megfürdetni” – tette hozzá Dr. Muszbek Katalin.

Az otthonápolás sokkal jobb lenne a gyógyíthatatlan betegeknek

A Magyar Hospice Alapítvány ezért olyan perceket gyűjt, amelyekben a gyógyíthatatlan daganatos betegek otthoni ápolásához nyújthatnak segítséget. Az alapítvány 1991-es megalakulása óta közel 10 ezer ember számára tette lehetővé, hogy szeretteik körében, méltósággal élhessenek az utolsó pillanatig.

Hírességek gyűjtik az ápolási perceket

Most 15 híres személyiség – köztük Dobó Kata, Bródy János és Csányi Sándor – csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amely az otthoni ápolás és a hospice szolgáltatás fontosságára hívja fel a figyelmet. Legtöbbjük személyes érintettség révén került kapcsolatba a Magyar Hospice Alapítvánnyal – Dobó Kata például a nagymamáját veszítette el daganatos betegségben. „Szerencse a szerencsétlenségben, hogy megtapasztalhattuk, mi is az a hospice ápolás, milyen, amikor méltósággal tudja valaki elhagyni az életet . Azzal a méltósággal, amit mindenki megérdemel” – mondta egy korábbi vallomásában a színésznő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!