Két szabadstrandot is be kellett zárni

Egyre problémásabb a víz minősége a Dunában.

Lezárták Dunakeszin és Zebegényben a szabadstrandot, mert nem megfelelő a víz minősége - közölte az Időkép. A Dunakeszi strand vizében az egyik biológiai paraméterből a megengedett határérték feletti értéket mutatottak ki, ezért itt péntektől ideiglenesen tilos fürdeni. Szombaton is mintát vettek, ennek eredménye hétfőn derül ki.

Duna
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Szerdán a zebegényi strandot zárták le. Az önkormányzat honlapján közzétett határozat szerint az Enterococcus baktériumból a megengedettnél több mint kétszer, Escherichia coliból pedig több mint háromszor annyit mutattak ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!