Így irthatjuk ki az ágyi poloskát

A lakástulajdonosok istencsapásának számító vérszívók, az ágy körüli résekben és hasadékokban megbújó ágyi poloskák a szakértők szerint egyre elterjedtebbek. Most azonban megtalálták a megoldást.

Az ágyi poloskák esetében amellett, hogy már a gondolatuktól is megborzongunk, a rovarirtással, végtelen mosással és szárítással járó felszámolásuk is igen megerőltető lehet.

Amerikai kutatók újszerű ötlettel álltak elő: egy olyan gombával, amit egyszerűen az ágyneműkre lehet fújni. A Pennsylvaniai Egyetem szakértői szerint a spray olyan biopeszticideket, vagyis természetes mikroorganizmusokat tartalmaz, amelyek elpusztítják a poloskákat.

A kutatók a Beauveria bassiana gombát vizsgálták, amely laboratóriumban könnyen előállítható, így a vegyszeres rovarirtókhoz hasonlóan használható.

A Nina Jenkins vezetésével végzett kísérlet során spray formájában ágynemű anyagra fújták a gomba spóráit, míg ezzel egy időben egy másik szövetdarabra sima olajat fújtak. Miután a szövetek szobahőmérsékleten éjszaka megszáradtak, mindkét felületre egy-egy csoport ágyi poloskát tettek egy órára. Az eredmények azt mutatták, hogy a biopeszticidnek kitett poloskák mindegyike megfertőződött, és öt napon belül elpusztult. Ráadásul a megfertőződött poloskák behurcolták a biopeszticidet búvóhelyükre is, ahol azokat a társaikat is megfertőzték, amelyek nem mentek ki táplálékot keresni.

Jenkins elmondta, hogy mivel a gombaspórákat a kitett rovarok a szerrel nem érintkező társaiknak is átadták, közel száz százalékos fertőzöttséget tapasztaltak. Nincs szükség tehát közvetlen behatásra, amire a vegyszerek nem lennének képesek. Ez pedig azért különösen fontos, mert az ágyi poloskák nehezen elérhető helyeken húzzák meg magukat.

A Journal of Invertebrate Pathology szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői arról is beszámoltak, hogy már dolgoznak a következő lépésen, amihez a megfelelő támogatást is megkapták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!