Pont a havazásban jöttek a fájások – az apának kellett levezetnie a szülést

Az erős havazás miatt nem mert elindulni a kórházba egy Komárom-Esztergom megyei pár, amikor a kismama fájásai megkezdődtek.

Különleges gyermekszületésről adott hírt az Országos Mentőszolgálat. Csütörtöki Facebook-bejegyzésük szerint egy harmadik gyermekét váró kismamánál beindult a szülés Komárom-Esztergom megyében, olyan sok hó esett azonban a környéken, hogy a szülők nem mertek autóval útnak indulni a kórházba. Végül így a mentők segítségét kérték. Az események azonban felgyorsultak, ezért az apa segítette a szülésben párját a mentésirányítótól telefonon kapott instrukciókat követve.

Eközben több mentőegység is elindult a helyszínre. Mire a mentősök kiérkeztek, pont megszületett a Dávid névre keresztelt kisfiú, akit édesanyjával rögtön megvizsgáltak és elláttak. A gyermek rögtön hangos sírással jelezte érkezését, ekkor pedig már az édesapa is nyugodtan lélegezhetett fel a feszült percek után. A mentők ezt követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a babát és büszke anyukáját.

Borítókép: Országos Mentőszolgálat/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?