Használati tárgyak, melyek megbetegítenek

Ha szeretnénk, hogy immunrendszerünk egészséges legyen, és elkerüljenek minket a betegségek, akkor érdemes lehet átgondolni takarítási rutinunkat. Néhány tárgy ugyanis gyakran elkerüli még a legalaposabbak figyelmét is.

Sminkecsetek

Felszedik a bőrről a baktériumokat, az olajat és az elhalt hámsejteket is, ezért ha nem tisztítjuk rendszeresen, akkor pattanásaink , mitesszereink lehetnek, sőt komolyabb bőrbetegségeket is elkaphatunk, amelyek jeleit hiába próbáljuk majd sminkkel elfedni. Szakértők szerint hetente vagy kéthetente kellene tisztítanunk az ecseteket. Nem kell hozzá feltétlenül speciális szer, némi illatanyagmentes sampon és egy kis langyos víz is megteszi.

Mikor cseréljünk párnát, fésűt, fogkefét? Párnánkat legalább két-háromévente tanácsos lecserélni a pihentető alvásért, papucsunkat pedig fél év után jobb, ha kidobjuk. Cikkünkben összegyűjtöttük a háztartási eszközöket, amelyeket fontos gyakrabban cserélgetni.

Ágynemű

Az izzadtság és az elhalt hámsejtek, amelyek az ágyneműnkre tapadnak, remek táptalajt szolgáltatnak a baktériumoknak. Ha nem szeretnénk, hogy ezek mind a bőrünkön, illetve a légutainkban landoljanak, akkor a legjobb, ha hetente kimossuk az ágyneműnket. A párnahuzatokat egyébként ennél is gyakrabban, három-négynaponta kellene cserélni.

Az ágyneműt hetente érdemes kimosni és lecserélni
Az ágyneműt hetente érdemes kimosni és lecserélni

Mobiltelefon

A legtöbb ember éjjel-nappal a keze ügyében tartja a telefonját, a legtöbben még a mosdóba és a vécébe is magukkal viszik. Az viszont gyakran nem jut eszükbe, hogy emiatt milyen sokszor érnek hozzá a készülékhez piszkos kézzel. A telefon felületén megtelepedő kórokozók pedig elkerülhetetlenül az arcunkon landolnak. A mobilunkat naponta kellene tisztítani speciálisan erre készült, puha kendővel vagy előre csomagolt fertőtlenítő kendőcskékkel.

Vizespalack

Sokan tartanak az íróasztalukon utántölthető, műanyag vizes palackot, hogy ne feledkezzenek meg a szükséges napi folyadékbevitelről. Soha ne hagyjuk a palackokban állni a vizet (és pláne ne igyuk meg utána), és mindennap mossuk el őket mosogatószerrel és forró vízzel, ha nem szeretnénk betegek lenni.

Törölközők

Egy 2013-ban készült kutatás számos háztartásban vizsgálta meg a törölközőket, és 25 százalékuk felületén E. coli baktériumokat talált - és persze még rengeteg más kórokozót is. Ha egészségesek szeretnénk maradni, akkor törölközőinket 3-4 naponta kellene mosni, illetve cserélni.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.