Folytatást kap a Magyar népmesék sorozat: több új epizód is érkezik

A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával folytatódik a Magyar népmesék sorozata.

A Kecskemétfilm gyártásában készült, eddig 100 epizódból álló Magyar népmesék rajzfilmsorozat az elmúlt fél évszázad alatt világsiker lett. Az újabb, tizenhárom részes évad a Nemzeti Filmintézet támogatásával teljesedik ki – közölte pénteken az NFI. A négy záróepizód rendezője Csákovics Lajos – aki a Toldi készítésében Jankovics Marcell társrendezője volt – és Maticska Zsolt. A képi világot az előző sorozatokhoz hasonlóan a gyűjtés helyszínéül szolgáló tájegység népművészete fogja meghatározni. Az epizódokat a Kaláka zenésíti meg. A sorozat producere Mikulás Ferenc. A Kecskemétfilm gyártásában készülő alkotás az NFI 94 millió forintos támogatását nyerte el.

Magyar népmesék rajzfilmsorozat
Összesen 13 epizóddal folytatódik a Magyar népmesék sorozat. Grafika: Kecskemétfilm

A Magyar népmesék mellett az NFI további három animációs és hat dokumentumfilm támogatásáról is döntött. Az NFI televíziós döntőbizottságának határozatai az intézet weboldalán érhetők el.

Görög mitológia, dackorszak és felnövéstörténet animációban elmesélve

Gyulai Líviusz grafikusművész, animációs alkotó forgatókönyvéből Társasház az Olümposzon címmel készül animációs rövidfilm, amelynek szereplői a görög mitológia alakjai, akiket profán élethelyzetben ábrázol az alkotás. A film producere Ordódi Judit Éva, rendezője Glaser Katalin. Az alkotás a Krea-TV gyártásában, az NFI 24 millió forintos támogatásával készül.

A Mimóka mesék animációs sorozat pilot epizódjának témája a dackorszak. A film forgatókönyvírója és rendezője Tóth Luca (Superbia, Lidérc úr), producere Román Zsuzsa és Tóth-Justh Barnabás. Az alkotás gyártója a Talentum Film, az NFI támogatása 17,5 millió forint.

Az Adgwa Ata című animáció a dzsungel mélyén élő fiatal lány felnőtté válásának történetét meséli el, egy titokzatos női törzsbe való beavatási szertartás által. A magyar-francia koprodukcióban készülő szerzői animációs rövidfilm rendezője Kreif Zsuzsanna (Candide kalandjai), producerei pedig Lukács Péter Benjámin és Osváth Gábor. Az alkotás a Boddah Riotfilm gyártásában, az NFI 49 millió forintos támogatásával készül.

56-os kirakatper és a magyar blues története dokumentumfilmben

A pályakezdő Pekár Éva Hanna forgatókönyvíró-rendező Akit most keresek című rövidfilmjének főhőse egy huszonéves futárként dolgozó lány, aki sodródik az életében, nincsenek céljai, de egy váratlan esemény ráébreszti saját helyzetének kilátástalanságára. A 16 millió forintos NFI-támogatással készülő film producere Csáky Attila, gyártója az Egyetem Produkció.

Dramatizált dokumentumfilm készül Tóth Ilona 1956-os kirakatperéről, amely a fiatal orvostanhallgató történetén keresztül mutatja be a megtorlás módszereit, a koncepciós perek kegyetlenségét és azt, hogy miért volt szüksége a hatalomnak a kirakatperre, miként igyekezett általa besározni a forradalmat a nemzetközi közvélemény szemében. A film forgatókönyvírója Somogyi György, producere Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila, rendezője Győri Márk. Az alkotás a Budamount Film gyártásában, az NFI 298 273 500 forintos támogatásával valósulhat meg.

Az NFI 21 millió forintos támogatásával folytatódik Az erőszak terei című sorozat a 2. évaddal, amely bemutatja a diktatúra jórészt ismeretlen nyomait. Elfelejtett pincék, titokzatos háztömbök, zárt udvarok, ahol érintetlenül maradtak ránk az erőszak terei. A film forgatókönyvírója Borbás Barnabás, producere és rendezője Réti László, gyártója az Igen Média.

A magyar blues zene történetéről, 17 185 000 forintos NFI-támogatással készül hatrészes dokumentumfilm-sorozat A túlélés zenéje címmel, amelynek forgatókönyvírója Vizler-Nyirádi Luca, producere Czutor György, rendezője Vízler Zsolt, gyártója az Official Films.

Az NFI 40 millió forintos támogatásával készül az Egy erdélyi tudós portréja a XVIII. századból című dokumentumfilm, amelyből megismerhető Bod Péter, a polihisztor munkássága. A film forgatókönyvíró-rendezője Moharos Attila, producer Czutor György, gyártója az Official Films.

Balla Margit útjai címmel készül dokumentumfilm a sokoldalú (grafikus, festő, báb- és látványtervező, rendező, művészetpedagógus) művészről. A film forgatókönyvírója és rendezője Tóth Péter Pál, producere Péterffy András, gyártója a Dunatáj Alapítvány. Az alkotást az NFI 8 365 000 forinttal támogatja.

A Magyar László: Egy magyar Afrika-kutató öröksége című dokumentumfilm Lehel Olivér rendezésében készül az NFI 25 millió forintos támogatásával, forgatókönyvét Herz Péter írta, producere Fülöp Péter, gyártója az FP Films.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!