Fontos programot mondott le Ferenc pápa

Bár állapota már javult, az orvosai kérésére nem utazik el az ENSZ klímakonferenciájára Ferenc pápa.

Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő azt mondta, annak ellenére, hogy a 86 éves katolikus egyházfő állapota javult, ami az influenzát és a légúti gyulladást illeti, az orvosok arra kérték, hogy tekintsen el az utazástól. A pápa az orvosok ezen javaslatát mély sajnálattal elfogadta és lemondta útját - tette hozzá a szóvivő.    

Ferenc pápa
Orvosai szerint még nincs elég jól ahhoz, hogy utazzon, Fotó: giampiercopilia/Pixabay

Az egyházfő szombaton "influenzaszerű tünetekre" hivatkozva lemondta aznapi programjait, vasárnap pedig nem személyesen mondta el beszédét a Szent Péter téren, hanem lakosztályából jelentkezett be, és üzenetét egyik munkatársa olvasta fel a pápa helyett.    

Bruni hétfőn arról számolt be, hogy a katolikus egyházfőnek nincs tüdőgyulladása, de légzési problémái voltak, s intravénás antibiotikumos kezelést kapott.    

Ferenc pápa péntektől vasárnapig vett volna részt az ENSZ klímakonferenciáján. Ő lett volna az első katolikus egyházfő, aki elutazik a klímacsúcsra. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!