Ettől félnek leginkább a magyar netezők

Legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt – ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A magyar internetezők leginkább attól tartanak, hogy visszaélhetnek a személyes adataikkal (77 százalék legalább valamennyire aggódik emiatt), illetve adathalászat áldozatává válhatnak (78 százalék) – derült ki a vizsgálattal megbízott Scores Group reprezentatív kutatásából. A közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők: a megkérdezettek fele nem tudta megítélni vagy nem ismerte a szabályozást.

A tizenötezer 16 és 75 év közötti résztvevő online megkérdezésével végzett, kérdőíves felmérés szerint a netezők több mint fele (59 százalék) találkozott már visszaéléssel az interneten, a legnagyobb arányban átverési kísérletekkel (31 százalék), adathalászattal (22 százalék) és hamis ürüggyel történő pénzgyűjtéssel (21 százalék). Személyes adatokkal való visszaélést csupán 7 százalékuk észlelt. Az internetes oldalak első látogatásakor az adatvédelemmel, sütikkel, személyre szabott hirdetésekkel kapcsolatos beállításokat a netezők többsége nem hagyja jóvá gondolkodás nélkül: 29 százalék az adott oldaltól függően, míg 28 százalék mindenhol a minimális jóváhagyást választja.

vírus, internetes család, internet veszélyei, adathalászat
A legtöbb netező a vírusoktól tart. Fotó: Getty Images

Vírus és adathalászat 

A közvéleménykutatás összefoglalója szerint a netezők leginkább attól félnek, hogy vírust kapnak a számítógépükre, telefonjukra (78 százalékuk legalább valamennyire aggódik emiatt), hogy illetéktelenek megszerzik az e-mail-címüket (72 százalék), illetve eltulajdonítják a banki adataikat (66 százalék). Bár a kéretlen levelek a fentieknél kisebb gondot jelentenek a netezők számára (60 százalék aggódik legalább valamennyire emiatt), ez fordult elő velük a legnagyobb arányban (58 százalék).

A válaszadók 73 százaléka találkozott már büntetendő tartalommal, a legnagyobb arányban valótlanságokkal: átverős hirdetésekkel (49 százalék) és álhírekkel (46 százalék). A verbális kihágások, a gyűlöletbeszéd (37 százalék) és a durva, bántó nyelvezet (33 százalék) szintén igen gyakoriak. Ugyanakkor a többség szerint a háztartásukban élő, 14 év alatti gyermekek többnyire nem futottak bele ilyen helyzetekbe az interneten (44 százalék), vagy legalábbis a válaszadók nem értesültek ilyesmiről (25 százalék).

A közösségi média sem veszélytelen

A közösségi oldalak használata során 74 százalék találkozott már káros tartalommal, megnyilvánulással, de a nagy többség passzív maradt: csupán 37 százalékuk jelentett már legalább egy ilyen esetet az oldal üzemeltetőjének. Még kisebb részük, 15 százalékuk mondott el ilyen esetet rokonának, ismerősének, 13 százalékuk írt a tartalom közzétevőjének vagy jelezte hozzászólásban nemtetszését, míg három százalékuk jelentette azt a rendőrségnek vagy más hatóságnak. Hozzátették: az eseteket az NMHH-nak, a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek, a fogyasztóvédelmi hatóságnak, az Internet Hotline-nak, valamint a Média- és Hírközlési biztosnak is szokták jelenteni.

A felmérés eredménye szerint a közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők. Mindössze 2 százaléknyian vannak, akik szigorúbb szabályozást szorgalmaznak. Ez utóbbi csoport elsősorban a káros, veszélyes tartalmak szűrését erősítené (62 százalék). Az internetezők 98 százalékának van mobiltelefonja, közülük 88 százalék rendelkezik okostelefonnal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!