Ennyire drága idén a bejgli

Bár az infláció már csökken, a bejgli árai továbbra is az egekben vannak. Ráadásul azoknak is az eddigieknél mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükben, akik otthon sütnék meg az ünnepi süteményt.

Ha karácsony, akkor bejgli. Hagyományos ünnepi süteményünk már évek óta nem tartozik a legolcsóbb finomságok közé, tavaly azonban különösen elszálltak az árak. Nézzük, idén mire számíthatunk.

Mélyen a zsebbe kell nyúlni a bejgliért

Majdnem ötezer forintba kerül idén egy minőségi cukrászdai bejgli, de néhol még talán négyezer alatt is találni az ünnepi süteményből – írta meg az rtl.hu. Az általuk megkérdezett cukrászdák közül mindegyikben emelkedett kisebb-nagyobb mértékben az ár a tavalyihoz képest – átlagosan 10-20 százalékkal. Ezt az alapanyagok drágulásával, a növekvő bérköltségekkel és az elszálló energiaárakkal indokolták.

bejgli
Majdnem ötezer forintba kerül idén egy minőségi cukrászdai bejgli. Fotó: Getty Images

Az ételintoleranciával küzdőknek valamivel magasabb árakkal kell számolniuk, de nem kiugró az árkülönbség. Azokon a helyeken például, ahol csak mentes termékeket készítenek, csaknem azonos áron árulják a bejglit, mint másol a hagyományos rudakat – ismertette Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.

A vásárlók elfogadják a drágulást

A cukrászdák tapasztalatai szerint egyébként a vásárlók többsége elfogadja a drágulást és hajlandó kifizetni a minőségi termékekért elkért árakat. A legtöbben még mindig a hagyományos ízeket, vagyis a diós és a mákos bejglit veszik, de egyre nagyobb a kereslet a gesztenyés és a pisztáciás rudakra is – bár ez utóbbiak drágábbak.

Ettől bejgli a bejgli
A Magyar Élelmiszerkönyv szigorúan szabályozza, hogy milyennek kell lennie a bejglinek. A tölteléknek például legalább 40 százaléknak kell lennie a késztermékben, de meghatározzák a bejgli minimális tömegét (250 gramm), a felhasználható alapanyagokat, de még a zsír- és cukortartalmát is. Ha tehát egy adott terméken nem a „bejgli”, hanem a „tekercs” megnevezés szerepel, abban valószínűleg több aroma és adalékanyag is van.

Az otthon sütött bejgli sem jön ki olcsón

„Az otthon sütőknek jó hír, hogy az elengedhetetlen karácsonyi hozzávalók ára talán a tavalyihoz képest nem lett sokkal drágább, a rossz hír viszont az, hogy már akkor is nagyon drága volt a dió és vaj is” – olvasható az rtl.hu összefoglalójában. A citrom, a méz, a vaníliarúd és a kandírozott narancshéj szintén nem olcsó alapanyag.

Erdélyi Balázs szerint mindenki azzal jár a legjobban, ha a bejglit inkább a profiktól veszik meg a családok, és otthon csak az aprósütemény készül. Így meglehet az ünnepi készülődés hangulata, de senkit sem ér csalódás – fogalmazott a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.