Egész nap álmos? Ez az oka

Ne hagyjuk, hogy ez az állapot rányomja bélyegét a hétköznapokra. Mutatjuk, mit tehetünk.

Koronavírus: így hat az elmére a bezártság A megkérdezettek többsége állandó fáradtsággal küzd, illetve sokan úgy érzik, gondolkodásuk sem olyan gyors és hatékony, mint a koronavírus-járvány miatti korlátozások bevezetése előtt volt - derült ki egy friss amerikai felmérésből. Részletek itt.

A bezártság napjaiban sokan érzik magukat állandóan fáradtnak, levertnek, fásultnak. Nyomott hangulatukért egyesek az időjárást okolják, míg mások egyszerűen nem értik a dolgot - egész nap otthon vannak, hogyan lehetnek akkor mégis ilyen kimerültek? A jelenségre sok esetben egy új fogalom, a pandémiás fáradtság a válasz. Fontos, hogy ezt sem a téli depresszióval, sem pedig a vírusfertőzés következményeként esetlegesen kialakuló, akár hetekig tartó erős kimerültséggel ne keverjük össze. A pandémiás fáradtságot ugyanis inkább úgy képzelhetjük el, mint egyfajta, alvás és ébrenlét közti állapotot. Angolul grogginessnek vagy sleep inertiának is nevezik, magyarra pedig nagyjából alvási képtelenségnek lehetne fordítani. Aki ezt tapasztalja, egész nap borzasztó álmosnak érezheti magát, és nehézséget jelenthet számára a hétköznapi feladatainak ellátása.

Mi ennek az oka?

Leegyszerűsítve a leggyakoribb ok, hogy rosszabbul alszunk . Ennek hátterében állhat eddig nem diagnosztizált alvászavar, de akár az is, hogy nagyobb nyomásnak vagyunk kitéve a munkában, vagy jobban féltjük szeretteink és saját magunk egészségét, esetleg az anyagi biztonságunkat.

A pandémiás fáradtság legyőzhető, de tennünk kell érte. Fotó: Getty Images
A pandémiás fáradtság legyőzhető, de tennünk kell érte. Fotó: Getty Images

Egy júniusi brit kutatás eredménye szerint, melyről a Metro című lap számolt be, a koronavírus első hullámával járó bezártság során az alanyok fele érezte úgy, hogy rosszabbul alszik, mint korábban, ötből ketten pedig kevesebbet aludtak éjszakánként átlagosan, mint a kényszerű otthonlét előtt. Márpedig, ha rosszabbul és kevesebbet alszunk, abból az is következik, hogy kevesebb időt töltünk mélyalvásban. Ennek éjszakánként 1,5-1,8 órát kellene kitennie. Ha ez a mélyalvás-szakasz lerövidül, másnap kimerültnek érezhetjük magunkat - akkor is, ha egyébként a megszokott időben feküdtünk és keltünk.

Mit tehetünk a pandémiás fáradtság ellen?

Sokan úgy érzik, a pandémiás fáradtság megkeseríti az életüket, de a jó hír, hogy a szakemberek szerint igenis legyőzhető. Nap közben igyunk több vizet, a kávéfogyasztásból viszont vegyünk vissza. A legjobb, ha délután és este már egyáltalán nem viszünk be koffeint a szervezetünkbe.

Próbáljunk meg kialakítani egy napi rutint, amelynek részeként ugyanabban az időben kerüljön sor a főétkezésekre - fogyasszunk egészséges ételeket, és este már ne nassoljunk -, valamint szerepeljen benne a mozgás is. Ha másképp nem megy, állítsunk be emlékeztetőt a telefonunkon, mikor van időnk félórát vagy akár öt percet mozogni.

A gyors tempójú izraeli vakcinációnak köszönhetően a kutatók egyre többet tudnak meg a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltásáról. Többek között, hogy megfékezheti a SARS-CoV-2 vírus terjedését. További részletek korábbi cikkünkben .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!