Biztonságos a vágódeszkád?

Biztonságos a vágódeszkád?

A vágódeszka, legyen az fából vagy műanyagból, minden konyhában megtalálható. De ha nem figyelünk eléggé a tisztán tartására, akkor könnyen bajt okozhat - írja az IFLScience.

"Egy átlagos vágódeszkán általában 200-szor több fekáliabaktérium található, mint egy WC-ülőkén" - nyilatkozta Dr. Charles Gerba mikrobiológus még 2012-ben a BBC-nek. Ezek általában nyers húsoktól erednek.

Keresztszennyeződés

Keresztszennyeződésről akkor beszélünk, ha egy élelmiszerről vagy felületről származó baktériumok átterjednek más élelmiszerekre. Ebben az esetben ez akkor fordulhat elő, ha egyetlen vágódeszkát használunk mindenféle étel elkészítéséhez, például nyers hús feldarabolásához, majd olyasmikhez is, amelyeket nem főznünk meg, például zöldségekhez.

vágódeszka
Fotó: Getty Images

A keresztszennyeződés kockázata nem csak akkor áll fenn, amikor nem mossuk el a vágódeszkát két ételcsoport elkészítése között. Egy tanulmány szerint az emberek több alkalommal a tányérjukat, serpenyőjüket és edényeiket is az el nem mosott deszkára tették.

Érdemes tehát két külön vágódeszkát használni: az egyiket kizárólag nyers hús, baromfi vagy tenger gyümölcseinek, a másikat pedig csak friss zöldségek és kenyér szeleteléséhez.

A vágódeszka tisztítása

Ha nem megfelelően tisztítják, a vágódeszkák felületén káros baktériumok lehetnek, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készültek. Ilyenkor nem elég csak vízzel leöblíteni a szennyeződéseket, hanem mosogatószerrel kell megmosni, hideg vízzel leöblíteni, majd egy papírtörlővel felitatni a vizet. A sima konyharuha ugyanis a baktériumok melegágya. Ezt követően a táblákat hígított klóroldattal is fertőtleníthetjük, és néhány percig állni hagyjuk, majd leöblítjük és megszárítjuk.

Az is fontos, hogy figyelje a vágódeszkák repedéseit, barázdáit vagy kopott területeit. Ezek idővel olyan mélyre hatolhatnak, hogy a baktériumokat megtartják, függetlenül attól, hogy milyen gondosan tisztítja, ezért mindenképpen dobja ki a deszkát, ha eléri ezt a pontot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!