A lakásunk legpiszkosabb pontjai - és amit ellenük tehetünk

A legtisztábbnak tűnő lakás is rejthet meglepetéseket: szabad szemmel nem látható, de az egészségre veszélyt jelentő kórokozók formájában. Megnéztük, melyek a legkritikusabb pontok, és tippeket adunk a tisztább, egészségesebb környezet megteremtéséhez is!

Egy lakás nem biztos, hogy ott a legkoszosabb, ahol szemmel láthatóan sok por és kacat gyűlt fel. A mikrobiológusok szerint a fogkefénken több kórokozó telepedhet meg, mint a padlón, de a baktériumok vígan megélnek akár a mosogatószivacsban, vagy a tévé távirányítóján is. Nem is beszélve az olyan, mindennap használt eszközökről, mint például az otthoni vagy az irodai számítógép billentyűzete, vagy a vágódeszka, amelyen tegnap az esti vacsora főfogását készítettük elő. De vajon van igazságalapja a gyakran terjedő, néha hihetetlennek hangzó történeteknek, melyek a lakásunk piszkos pontjairól szólnak? Megelőzhetjük-e hogy milliárdnyi baktériummal éljünk társbérletben?

Testvérlapunk, a Nők Lapja Egészség az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) segítségét kérte, hogy szakszerűen vegyenek mintát egy teljesen átlagosnak mondható lakás néhány pontjáról, és ezeket kitenyésztve vizsgálják meg. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) szakemberei közel tucatnyi hely, eszköz tisztaságát vizsgálták a kórokozók szempontjából, ezek között ott volt a konyha, a nappali és a fürdőszoba egyaránt. Szax Anita mikrobiológus nem csak az eredményeket ismertette, hanem számos hasznos tanácsot is adott, hogyan biztosíthatunk teljesen tiszta környezetet magunk körül.

Nappali

A lakás legtöbbet használt helyiségében olyan tárgyak tisztáságát vizsgáltuk, amelyekre általában keveset gondolunk: egy kulcscsomó, a légkondicionáló berendezés és a tévé távirányítója volt a kutatás tárgya. Ezek általában tisztának bizonyultak, némi baktérium mellett kevés gomba is kimutatható volt rajtuk. A mikrobiológus szerint míg a légkondicionálót érdemes rendszeresen szakemberrel kitisztíttatni, addig távirányítót a heti takarítás során magunk is áttörölhetjük tisztító-fertőtlenítő kendővel.

Konyha

Talán nem meglepő, hogy a mosogatószivacsban grammonként 4,4-5,2 millió baktériumot lehetett találni, de ami igazán meglepő volt, az a pedánsan tisztán tartott hűtőszekrényben fellelhető több ezer baktérium (négyzetcentiméterenként!), amely között a szennyezettséget jelző coliform baktériumok éppúgy megtalálhatóak voltak, mint a Staphylococcus aureus. Mindezeket a munkalapról vett mintában is kitenyésztették, elmondható hát, hogy a konyha minden háztartásban kritikus pontnak számít. Szax Anita arra is felhívta figyelmet, hogy a húsok és a földes zöldségek rejtik a legtöbb veszélyt: az előbbieknek a feldolgozás során kicsorgó leve ideális baktérium-táptalaj, a zöldségek külseje pedig a talajból származó baktériumokkal szennyezett. Tanácsunk: a konyhában nem elég a heti takarítás! A legjobb, ha fertőtlenítő hatású, speciálisan konyhai használatra ajánlott tisztítószerekkel minden nap áttöröljük a munkapultot, a mosogatószivacsot pedig fertőtlenítőszeres vízbe áztatjuk, vagy húsz másodpercig nedvesen mikrohullámú sütőbe tesszük. A hűtőt is rendszeresen tisztítsuk és fertőtlenítsük ki!

A legtisztábbnak tűnő lakás is rejthet meglepetéseket.

Fürdőszoba, WC

A fürdőszobában először is arra voltunk kíváncsiak, igaz-e a városi legenda, miszerint a fogkefénken több baktérium él, mint a WC-kefén. Nos, ezt a mintavétel nem igazolta, a fogkefék a rendszeres használat ellenére is tisztának bizonyultak, mindössze néhány, egyáltalán nem kórokozó baktérium tenyészett ki a róluk vett mintában. Szakértőnk arra hívta fel a figyelmet, hogy teljesen más lehet a helyzet, ha – az általunk vizsgált lakástól eltérően – a fürdőszoba és a WC közös helyiségben vannak. Ekkor ugyanis az öblítés során apró vízcseppecskék kerülhetnek a toalett csészéjéből a levegőbe, és az ezekben megtalálható baktériumok a legtöbb felületen, így a fogkefén is könnyen megtelepedhetnek. Természetesen mindez kellő odafigyeléssel, a fürdőszoba rendszeres fertőtlenítésével nem okozhat gondot. A WC-ülőkén és környékén, a zuhanyzó függönyén viszont általában bőségesen lehet kórokozókat találni, amelyek között a székleteredetű Escherichia coli és Enterococcus faecalis a két legveszélyesebb. Bár a mi mintavételeinkből ezeket nem lehetett kitenyészteni, ez nem jelenti azt, hogy a legtöbb helyen ne lennének ott.

Mit tehetünk?

Védekezni ellenük csak alapos tisztítással lehet, amely során a legrejtettebb zugot sem szabad kihagynunk. Szakértőnk újabb hasznos tanácsokat is mondott: a wc-kefét érdemes gyakran cserélt fertőtlenítőszeres vízben tárolni, a zuhanyfüggönyt pedig gyakran töröljük át fürdőszobai tisztítószerrel (vagy betehetjük a mosógépbe is), így nem telepednek meg rajta a gombák.

Végül, de nem utolsósorban felhívja a figyelmet a vízkőre is. A csapokon, különösen azok perlátorán (fémszövetes vízrendező) lerakódó vízkő nem csupán esztétikai probléma, hanem ideális terepet nyújt a baktériumoknak is. Ezért fordítsunk figyelmet arra is, hogy ezek a részek is ragyogjanak a tisztaságtól!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.