Zivatarok is lecsaphatnak (2020.08.26.)

Bár napközben alig zavarják meg felnők a napsütést, és akár 32 fok is lehet, estére megérkezik a hidegfront.

Bár szerda délelőtt még felhők zavarhatják, illetve szűrhetik a napsütést, délutánra viszont ezek jórészt távoznak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint azonban, estefelé az északkeleti határszélen valamint az Alpokalján a gomolyfelhőkből már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szelet többfelé élénk, az Észak-Alföldön erős lökések kísérhetik. Este a Dunántúlon viszont északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Zápor, zivatar
Szerda estére az ország nyugati határszélén és az észak-keleti sávban várható zápor, zivatar. Fotó: Getty Images

Megélénkül a szél

Éjjel az átvonuló hidegfront miatt főként északkeleten átmenetileg megnövekszik a gomolyfelhőzet, az ország más részeit pedig fátyolfelhők borítják. Zápor, esetleg zivatar inkább csak az északkeleti határ tágabb térségében várható. A szél csütörtök reggelig a keleti tájakon is északnyugatira fordul, nagy területen élénk lesz, a magasabban fekvő tájakon erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet késő este 17 és 22, hajnalban 10 és 18 fok között alakul.

Csütörtökön nagyrészt napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem várható. Északon több helyen megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!