Visszatérnek a mínuszok (2019.03.25.)

Az elmúlt napok igazán kellemes, derűs időjárása után ma már több helyen kell esőre, záporra számítani, a hét közepéig pedig a hőmérséklet is több fokot esik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére pedig országszerte beborul az ég. A Dunántúl déli-délnyugati részén többfelé, valamint az északkeleti megyékben elszórtan alakulhat ki eső, záporeső, másutt viszont kisebb a csapadék valószínűsége. Az északnyugati szél több helyen megerősödik, sőt, a Dunántúl északi felén és a főváros környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között várható - a Nyugat-Dunántúlon lesz hidegebb, a Dél-Alföldön pedig enyhébb az idő.

Több helyen lehet esőre, záporra számítani a mai napon
Több helyen lehet esőre, záporra számítani a mai napon. Fotó: iStock

Este alapvetően borult időre számíthatunk, az északnyugati, északi megyékben azonban az éjszaka második felétől elkezd csökkenni a felhőzet, miközben a csapadék is mindenütt megszűnik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, de a szélvédett tájakon akár gyenge fagy is előfordulhat. Kedden fokozatosan felszakadozik a felhőzet, napközben pedig csupán gomolyfelhők zavarják meg hosszabb-rövidebb időre a napsütést. Számottevő csapadékra nem kell számítani, legfeljebb a keleti tájakon fordulhat elő jelentéktelen zápor. Többfelé lesz ugyanakkor erős, a Dunántúlon helyenként viharos az északi, északnyugati szél. A nappali maximum kedden 8 és 14 fok között valószínű.

A hét további részében már száraz időre van kilátás. Bár szerdán még csupán 7-12 fokig melegszik fel napközben a levegő, illetve csütörtök hajnalban akár mínusz 6 fokig is süllyedhet a hőmérséklet, hétvégére már újra barátságosabbá válik az időjárás. Szombaton és vasárnap sem erősebb felhősödés, sem csapadék, sem jelentős szélmozgás nem várható, miközben a nappali csúcs elérheti a 17-18 fokot is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.