Újabb esős napok várhatóak

A hét második felében is szükség lesz az esernyőre a meteorológusok előrejelzése szerint.

A megszokottnál enyhébb, de többnyire borongós és csapadékos időre számíthatunk a következő napokban is – írja a Kiderül

Szükség lesz az esernyőre

Szerdán a keleti országrészben felhősebb, másutt gyengén felhős, vagy derült idő valószínű. Kora délelőtt délkeleten is megszűnik a csapadék, azonban az átmeneti csapadékszünetet követően éjszaka újabb csapadékzóna érkezik. Az északnyugati, északi szél napközben délire, délnyugatira fordul és fokozatosan gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő estére -4 és +5 fok közötti értékeket mérhetünk.

csapadék, esőzés
Borongós és csapadékos időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Borult lesz az ég az ország nagy része felett csütörtökön is, majd egy napközbeni átmeneti felhőzetcsökkenést követően nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Országszerte csapadékra is számíthatunk, délutánra a középső megyékben is eláll az eső. A délnyugati, illetve az átmenetileg északnyugatira forduló szelet időnként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul, északnyugaton számíthatunk az enyhébb időre.

Több helyen előfordulhat eső, zápor a pénteki nap során, főleg az Északi-középhegységben helyenként havas eső, hó is hullhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.