Orvosmeteorológia: hétvégén is marad a rekkenő hőség

Az elkövetkező napok során is kitart a kánikula, hétfő éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben az országban.

Az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb térségében, illetve az Északi-középhegység nyugati részein ma kora délelőtt még több lehet a felhő az égen, esetleg egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Napközben azonban felszakadozik a felhőzet, és a napsütést legfeljebb kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja. Délután már csupán az északnyugati, északi határvidéken fordulhat elő csapadék – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 36 fok között alakul, majd késő estére 20 és 27 fok közé hűl vissza a levegő.

Fiatalok a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2023. augusztus 24-én
A hétvégén igazi strandidőre van kilátás, de a legmelegebb órákban nem érdemes a napon tartózkodni. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az erős hőhullám megterheli a szervezetet, különösen a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők esetében. Fontos, hogy fogyassz sok folyadékot, lehetőleg vizet, a déli órákban pedig ne tartózkodj a tűző napon. Bár fronthatás nem érvényesül, a légkörben zajló melegedés miatt az arra érzékenyebbek körében melegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek, így fejfájás, vérnyomáspanaszok, romló teljesítőképesség. A napokban a parlagfű virágporának koncentrációja jellemzően a magas vagy nagyon magas tartományban alakul a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb előrejelzése szerint. Hétvégén a tünetek fokozódására kell számítani. A csalánfélék virágpora jellemzően szintén magas koncentrációban van jelen a levegőben.

Ami a hétvégét illeti, szombaton napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Néhol kialakulhat egy-egy kisebb zápor, esetleg zivatar, illetve helyenként megélénkülhet a déli, délkeleti szél. Ezzel együtt délutánra 32-38 fokig melegszik fel a levegő. Többnyire vasárnap is hasonlóan alakul az idő, bár estétől az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkülhet, akár meg is erősödhet az északnyugati szél. A hajnali 17-24 fokos minimumok után napközben 32-38 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

A hőség a nyugati országrészben akár hétfőn enyhülhet már, keleten viszont a jövő hét közepéig kitart.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A napsütést az észak felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti, amely az északi tájakon átmenetileg meg is vastagodhat. Csapadék nem várható. Az északias szelet a nyugati határvidéken élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Várhatóan a hét közepéig anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?