Betör a hidegfront szombaton – Ezek a tünetek léphetnek fel a frontérzékenyeknél

Némileg enyhül a hőség, de az orvosmeteorológiai helyzet miatt a frontérzékenyeknek nehéz hétvégéjük lehet.

Szombaton az északnyugat, észak felől átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett többórás napsütés is várható. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben azonban a fölénk érkező hidegfront miatt északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb – áll a Kiderül hétvégi előrejelzésében

Fiatal nő ü és fogja a fejét.
Az arra érzékenyeknél a hidegfront erős fejfájást is okozhat. Fotó: Getty Images

Orvosmeteorológia  így hat a hidegfront a szervezetre

A hidegfront átvonulása elsősorban az arra érzékenyek szervezetét terhelheti meg. A hirtelen légnyomás- és hőmérsékletváltozás miatt a szervezetnek gyorsan kell alkalmazkodnia, ezért a front érkezésekor, illetve közvetlenül utána különböző panaszok jelentkezhetnek:

  • erősödő fejfájás, migrén
  • vérnyomás-ingadozás, gyengeség, szédülés;
  • ízületi és izomfájdalmak, merevségérzet;
  • fokozott fáradtság, levertség, koncentrációs nehézség;
  • ingerlékenység, türelmetlenség, feszültség;
  • szorongásérzet, rossz közérzet; illetve 
  • átmenetileg romolhat az alvásminőség is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.