Orvosmeteo: már csak holnapig kell várnunk az enyhülésre

Szombaton enyhe lehűlés érkezik, addig viszont marad a hőség.

Általában napos időre számíthatunk, de helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhőképződés, estétől pedig nyugat felől nagyobb területen is felhősödés kezdődik. Felhőszakadással kísért záporok, zivatarok csak kevés helyen, nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szelet a keleti országrészben több helyen kísérik élénk, néhol erős lökések, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között alakul. Késő estére 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a Kiderül.

fagyi, fagylalt, nyár
Ma is jól fog esni a fagyi. Fotó: Getty Images

Kitart a hőség, támadnak a pollenek

Kisebb lehűlés csak szombaton, a nyugati tájakon lehet, az ország döntő részén azonban maradnak a 30 fok feletti maximumok, és továbbra is erős az UV sugárzás. A déli órákban tehát kerüld a direkt napfényt, fogyassz könnyű ételeket és ne feledkezz meg a rendszeres folyadékpótlásról sem! Az elmúlt évekhez képest eddigi csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének, így azok pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!