Orvosmeteo: kettős fronthatás, olvadó hó uralja a pénteket

Hiába esett le az első hó, nem sok helyen fog megmaradni.

Általában erősen felhős vagy borult idő várható, majd délután északnyugat felől vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti megyékben akár estig felhős maradhat az ég. Délelőttig a csapadékzóna az ország nagyobb részén áthalad, addig az északkeleti harmadban még havazásra, dél felé haladva egyre inkább havas esőre, esőre lehet számítani. Délután már csak a déli és keleti megyékben valószínű gyenge intenzitású csapadék. Az északnyugati szél főként hazánk délnyugati felén megerősödik, Sopron és a Bakony környékén akár viharos lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul, késő estére -5 és +2 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében

hó, hóember, olvadó hó
A hóemberek sem maradnak meg, enyhe lesz az idő. Fotó: Getty Images

Mediterrán ciklon hoz változékony időjárást és havat. A kettős fronthatás miatt az arra érzékenyeknél fejfájás, ízületi fájdalom, vérnyomásingadozás jelentkezhet. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.