Orvosmeteo: gyenge hidegfront enyhíti este a kánikulát

Sok napsütéssel indul az új hét. Az UV-sugárzás erős lesz, a hőség miatt pedig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, egészen szerda éjjelig. Néhol zápor, zivatar és felhőszakadás is előfordulhat.

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, bár némi fátyol- és gomolyfelhő is lesz az égen. Az ország északi-északkeleti részein nagy valószínűséggel előfordulnak záporok és zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. Kisebb eséllyel és számban ugyanakkor máshol is kialakulhatnak csapadékgócok.

fiatal nő legyezővel és napszemüvegben
Az UV-sugárzás erős lesz, a hőség miatt pedig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. Fotó: Getty Images

A nyugatira, északnyugatira forduló szél több helyen is megélénkülhet majd, de a zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 31 és 38 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, de az ország délkeleti részsén a 39 fok sem kizárt egy-egy helyen. Késő estére pedig 22 és 28 fok közé hűl majd le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében. 

A tájékoztatás szerint a napi középhőmérséklet a középső és déli megyékben általában 27, a Dél-Alföldön 29, az ország más részein pedig 25-26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. Leginkább a nap második felében lehetnek zivatarok, főként a Dél-Alföldön. Viharos – 60-80 km/h-s – széllökésekre, jégesőre, valamint helyenként felhőszakadásra – akár a 30 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadékra – is készülni kell. Az északkeleti tájakon késő délutántól akár heves zivatarok is kialakulhatnak, nagyobb méretű jég és károkozó – 90 km/h-snál erősebb – szélroham kíséretében.

5,6 fokot is mértek már ezen a napon

A július 17-én a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 5,6 Celsius-fokot 1996-ban jegyezték fel, Szécsény településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1928-as eredmény tartja, amikor 40 Celsius-fokot mutattak a hőmérők Kaposváron.

Gyenge hidegfront enyhíti este a kánikulát

Ezen a napon is erős lesz az UV-sugárzás, a hőség miatt pedig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. Éjszaka érkezik azonban egy gyenge hidegfront, amely pár fokkal enyhítheti a kánikulát. A pollenterhelés a hét elején várhatóan ismét felerősödik. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.