Orvosmeteo: kettős fronthatás tesz minket próbára

A szombati időjárás igencsak vegyesnek ígérkezik. A frontérzékenyeket kettős fronthatás teszi próbára.

A Dunántúlon felhősebb idő várható szombaton, délutánig még eső, zápor is előfordulhat, de egyre kevesebb helyen. Délutántól már ott is csökken a felhőzet. Keleten ezzel szemben naposabb időre van kilátás, legfeljebb csak elvétve eshet.

fejfájással küzdő idősebb nő a fejét fogja
Ismét egy kettős fronthatás terheli a szervezetünket. Fotó: Getty Images

Az ország keleti felén több helyen erős lesz az északias szél, és néhol viharos széllökések is előfordulhatnak. A legenyhébb délutáni órákban 15 és 23 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, a legtovább felhős nyugati, délnyugati tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére pedig 9 és 15 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma délelőtt, illetve kora délután az ország déli felében előfordulhat néhány zivatar. Az ország északkeleti harmadában időnként a 70 km/h-t is meghaladó meghaladó széllökések kísérhetik az északi, északkeleti irányú szelet. Estétől viszont már nem várható kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség.

-5,3 fokot is mértek már ezen a napon

Az április 26-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -5,3 Celsius-fokot 1960-ban jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2013-ban mért eredmény tartja, amikor 30,2 fokot mutattak a hőmérők Kisteleken.

Ismét kettős fronthatás terheli a szervezetünket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma sem pihenhet a frontérzékenyek szervezete. Egy fölöttünk örvénylő ciklon miatt ugyanis kettős fronthatás alakul ki. Sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen tünetek. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!