Ma a délnyugati országrészben fordulhatnak elő főként hosszabb-rövidebb napos időszakok, másutt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Csapadék ezzel együtt sehol sem valószínű – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Többfelé megélénkülhet a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Időjárásunkat továbbra is anticiklon alakítja, ami az orvosmeteorológiai helyzetben is meghatározó. Nem kell fronthatástól tartani, így a frontérzékenyek szervezete megpihenhet ezekben a napokban. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a legfrissebb jelentés szerint tovább erősödött az országban az influenzajárvány, akárcsak az egyéb felső légúti fertőzések terjedése. Fontos tehát az elővigyázatosság. A megelőzést segíti a gyakori kézmosás, a távolságtartás és zsúfolt helyeken a maszkviselés.
Szombaton változóan, a Dunántúlon döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Csapadék nem lesz, de a délkeleti, keleti szél időnként megélénkül, a Dunántúlon néhol meg is erősödik. A hajnali mínusz 7 és 0 fok között minimumok után a hőmérséklet kora délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik.
Vasárnap hajnalban foltokban köd képződhet. Napközben aztán többnyire fátyolfelhős, napos időre van kilátás, de a Dunántúlon – különösen a nyugati felén – továbbra is zártabb, vastagabb maradhat a felhőzet. Csapadék azonban ott sem lesz. A délkeleti, keleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A nappali csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között várható.
Borítókép: Getty Images