Országszerte zivatarok csaphatnak le

Hétfő délután országszerte zivatarok csaphatnak le, a hőmérséklet azonban a következő napokban is emelkedni fog.

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Az előrejelzés szerint  hétfő délután, este az országban szórványosan kialakulhatnak záporok, zivatarok.Intenzívebb zivatarok főként a középső tájakon, illetve a Dunántúl keleti felén, a Dunántúli-középhegységben valószínűek. Főként itt egy-egy intenzívebb gócban 20-30 milliméternyi csapadék is hullhat, továbbá jégeső, viharos széllökések is lehetnek. Este észak, északkelet felől csökken a csapadékhajlam. Az előrejelzés szerint hétfőn a leghidegebb órákban 7-13, délután 21-27 fok várható.

Országszerte zivatarok csapnak le. Fotó: getty Images

A Kiderül előrejelzése szerint a hét első felében azért sok napsütésnek örülhetünk. Kedden is többnyire napos idő várható a nappali órákban képződő gomolyfelhők mellett. A déli határ közelében még előfordulhatnak záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Délután 22, 27 fok valószínű.

Csapadékra szerdán sem kell majd számítani, a sok napsütést kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő zavarja. A déli, délnyugati szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 7 és 14, a maximum 24 és 29 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!