Nem enyhülnek az éjszakai mínuszok

Nagyrészt derült és száraz időnk lesz a következő napokban, jelentősen ugyanakkor nem melegszik az idő.

Napsütéses esőre és viszonylag kevés csapadékra számíthatunk a hét második felében, a hőmérséklet ugyanakkor alacsony marad – írja a Kiderül. A meteorológusok előrejelzése szerint a leghidegebb területeken -10 fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála.

Fagyos hajnalokra készülhetünk

Szerdán a Dunántúlon felhős lesz az ég, arrafelé hószállingózás, jelentéktelen havazás előfordulhat, ott délutánra csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Másutt túlnyomóan derült idő várható. A keleti, északkeleti szél olykor megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között valószínű. Késő estére -10 és -2 fok közé hűl le a levegő.

időjárás, lehűlés
A reggeli órákban különösen hűvös idő lehet. Fotó: Getty Images

Derült, száraz idő várható csütörtökön is. A keleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, egyedül Sopron környékén kísérhetik élénk lökések a déli szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3, 4 fok körül alakul.

Hasonlóan alakul majd az időjárás pénteken, a nyugati, északnyugati szél több helyen is megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10, -4 fok között valószínű, de a fagyzugos tájakon ennél hidegebb is lehet. Kora délutánra 2 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.