Mutatjuk, hol számíthatunk intenzív esőzésre (2021.09.30.)

Csütörtökön többnyire erősen felhős, borult időre számíthatunk, több helyen még este is eshet.

Főként az ország keleti részén számíthatunk ma intenzív esőzésre, leginkább a Dunától keletre lévő településeken. Emellett a Kaposvár-Budapest sávban és az Északi-középhegység térségében is számottevő, 5 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

Van, ahol egész nap esni fog

A Tiszántúlon egész nap felhős marad az ég, a keleti megyékben még este is eshet. A szél a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul és megerősödik, míg máshol csak mérsékelt légmozgásra számíthatunk. A hőmérséklet kora délután 14 és 19 fok között várható. Késő estére 10 és 14 Celsius-fok közé, hajnalban pedig akár 2-12 fokig is hűlhet a levegő.

időjárás, ősz, eső, csapadék
Ne hagyjuk otthon az esernyőt. Fotó: Getty Images

Ilyen időt hoz a hétvége

A hét utolsó munkanapjára változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napsütéssel. Helyenként eső, zápor is előfordulhat, az ország nyugati harmadán azonban elég csekély ennek esélye. A Kisalföldön megélénkül a keleti, délkeleti szél. A délutáni órákban 16-21 fokra szémíthatunk.

Szombat reggelre pára-, illetve ködfoltok jelenhetnek meg, ám ezek napközben megszűnnek. Az ország nagy részén több órára kisüt majd a nap. Jellemzően száraz idő várható, de az északkeleti megyékben elvétve egy-egy gyenge eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, a Fertő térségében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, míg a legmelegebb órákan 17-21 fokot mérhetünk.

Vasárnap kissé felhős, de napos idő várható. Csapadékra kicsi az esély. A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik majd. A minimum-hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, délután pedig 18 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk. Északkeleten lesz a leghűvösebb, északnyugaton pedig a legmelegebb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?