Mutatjuk, hol csaphat le zivatar (2020.07.28.)

Általában napos, meleg idő várható a hét folyamán, többnyire 30 fok körüli nappali maximumokkal. Ma éjszaka és holnap ugyanakkor egy felhőátvonulás miatt még helyenként előfordulhat csapadék.

Jellemzően napos, csapadékmentes időre számíthatunk ma, csupán az ország keleti harmadán-negyedén lehet több gomolyfelhő az égen - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) időjárás-előrejelzéséből. Napközben a hőmérséklet 27-34 Celsius-fokig emelkedik, illetve Győr-Moson-Sopron megyében a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 fokot. Éjszaka a déli tájakon még derült marad az ég, az északi megyékben azonban megnövekszik a felhőzet, valamint az északi határ mentén helyenként záporok, zivatarok is előfordulhatnak. A levegő késő estére 20-25, hajnalra 16-21 fok közé hűl vissza.

A héten zömében kellemes nyaralóidő várható
A héten zömében kellemes nyaralóidő várható. Fotó: Getty Images

Holnap ismét több órás napsütés várható, ugyanakkor észak, északnyugat felől egy szakadozott felhősáv vonul át délkelet felé, amihez szórványosan záporeső, zivatar is társulhat, elsősorban északkeleten és délnyugaton. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik, illetve zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 34 fok között valószínű.

Csütörtökön gyengén és közepesen felhős területek egyaránt lesznek, de ezzel együtt általában több órás napsütésre számíthatunk, számottevő csapadék nélkül. A nappali csúcshőmérséklet 27-32 fok között alakul. Pénteken északkeleten változóan, máshol általában gyengén felhős lesz az idő, sok napsütéssel. A csapadék esélye alacsony, ugyanakkor az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkülhet, időnként meg is erősödhet. Napközben a levegő 26-32 fokig melegszik fel. Jelentős változásra aztán a hétvégén sincs kilátás, jellemzően a napsütés dominál majd, csapadék pedig nem valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és főként északnyugaton valamint a főváros tágabb környezetében fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A hőmérséklet késő este 17 és 27 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!