Mutatjuk, meddig marad a rekkenő hőség

Ma még erős kánikulára számíthatunk országszerte, a hét folytatásában azonban megérkezik az enyhülés.

Általában kevés gomolyfelhő zavarja csupán ma a napsütést, csapadék sem várható. Délután azonban északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Késő délutántól a Dunántúl északnyugati részén már meg is vastagszik a felhőzet, az Alpokalján pedig egy-egy zápor, zivatar kialakulhat – olvasható a Kiderül , a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. Napközben megélénkül az északi, északnyugati szél, az Észak-Dunántúlon helyenként erős, zivatarok térségében akár viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul, majd késő estére általában 21 és 29 fok közé hűl vissza a levegő.

hős,g kánikula, nyár, meleg időjárás, hőhullám
Ma még marad a hőség, a hét folytatásában azonban megérkezik az enyhülés. Fotó: Getty Images

A hőség veszélye miatt hétfőre ismét több megyére – Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok – a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Felhívták a figyelmet továbbá, hogy országszerte nagyon erős UV-sugárzás várható. Egy közeledő hidegfronthoz kapcsolódóan a késő esti, éjféli óráktól már aktívabbá válik a légkör, és nagyobb számban van esély zivatar előfordulására. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére zivatarveszély miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.

Enyhülést hoz a hidegfront

Kedden több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de ekkor már a hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a csapadékhajlam. A szél többfelé is megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali 14-23 fokról délutánra a Dunántúlon 26-31, máshol még 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán sok napsütés valószínű. A nap első felében az ország keleti harmadán fordulhat elő zápor, zivatar. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön egy újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át az ország felett. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan valószínű eső, zápor. A szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali 12-18 fokról délutánra 26-32 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Ami a hét végét illeti, pénteken a napsütés mellett helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A szél sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet általában 12 és 19, a maximumhőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Szombaton több helyen várható záporeső, zivatar. Sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél is. Hajnalban 9 és 17, délután 23-30 fokos értékekre kell készülni. Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellet szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A szél is ismét sok helyen megerősödik, zivatarban viharos lökésekkel. A minimumok 8 és 15, a maximumok 20 és 26 fok között várhatóak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.