Kiderült, lesz-e fehér karácsonyunk (2018.12.21.)

Esős, szeles idő várható a jövő hét első felében, azaz úgy tűnik, idén sem lesz fehér karácsonyunk. Szombaton egyes területeken akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet napközben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma még alapvetően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, csak rövid időre válhat szakadozottá a felhőzet. Estig csak helyenként, nagyobb eséllyel északkeleten alakulhat ki hószállingózás, gyenge havazás, az Északi-középhegység térségében ónos szitálás, míg másutt legfeljebb szitálás fordulhat elő. A déli, délnyugati szél egyre többfelé megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 Celsius-fok körül alakul, délnyugaton lesz enyhébb az idő.

Estétől erősen felhős vagy borult idő várható átmeneti felszakadozásokkal. Az éjszaka első felétől egyre többfelé várható csapadék: északkeleten eleinte vegyes halmazállapotú, majd ott is, mint másutt, döntően eső. A déli, délkeleti szél nagy területen megerősödik, északnyugaton néhol viharossá is fokozódhat. A levegő hőmérséklete hajnalra is csupán mínusz 3 és plusz 5 fok közé hűl vissza.

Úgy tűnik, idén nem lesz fehér a karácsony
Úgy tűnik, idén nem lesz fehér a karácsony

Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, délutántól lehetnek átmeneti szakadozások a felhőzetben. Több helyen várható eső, zápor, északkeleten kezdetben vegyes halmazállapotú csapadék (ónos eső, fagyott eső, havas eső) is hullhat. A délnyugati, nyugati szelet többfelé kísérik majd erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és 11 fok között várható: északkeleten lesz a hidegebb, nyugaton pedig a legenyhébb az idő. Vasárnap napközben szakadozottabb lesz a felhőzet, mely késő délutántól nyugat felől fokozatosan megvastagszik. Kezdetben helyenként, estétől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra, miközben a nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az előrejelzés szerint plusz 3 és 11 fok között alakul.

A jövő hét kezdetén eleinte erősen felhős vagy borult idő lesz, de hétfő délutántól északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, majd kedden és szerdán is lehet több-kevesebb napsütésre számítani. Az ünnep napjai során helyenként kialakulhat zápor, hózápor, valamint az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hétfőn napközben még plusz 4-11 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála, december 25-én és 26-án viszont a melegebb tájakon is csak plusz 6 fokos maximum várható.

Miskolcon veszélyes a levegő

Tovább nőtt a légszennyezettség a magas szállóportartalom miatt - közölte csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Öt település (Budapest, Kecskemét, Putnok, Sajószentpéter, Tököl) levegőminősége egészségtelen, Miskolcon pedig veszélyes. Emellett tizenhárom településen kifogásolt a levegő, így Dorogon, Dunaújvárosban, Egerben, Esztergomban, Kazincbarcikán, Nyíregyházán, Százhalombattán, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Vácon és Várpalotán.

Veszélyes levegőminőség esetén már az egészséges lakosságcsoportnál is légzőszervi tünetek jelentkezhetnek, emellett a légszennyezettség kihatással van a keringési rendszerre, a központi idegrendszerre és az immunrendszerre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!