Jön az ónos szitálás (2019.11.25.)

A hideg idő ellenére ma még számíthatunk némi napsütésre, kedden azonban megvastagszik a felhőzet, és a ködé, valamint az ónos szitálásé lehet a főszerep.

Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon tartósan megmaradhat az alacsonyszintű felhőzet és párás marad a levegő - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Másutt a köd a délelőtt folyamán feloszlik, kisüt a nap, többnyire derült vagy kissé felhős idő lesz, északkeleten viszont átmenetileg több felhő is lehet az égen. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél napközben a Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható. Késő estére többnyire 2, 7 fok közé hűl le a levegő.

A kedd éjszaka képződött köd nagy része tartósan is megmaradhat
A kedd éjszaka képződött köd nagy része tartósan is megmaradhat. Fotó: iStock

Kedden éjszaka többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek egy - akár nagyobb - része tartósan is megmaradhat, emellett napközben a Dunántúl fölé vastagabb felhőzet is húzódik. A nap csupán kisebb körzetekben, elsősorban a Dunától keletre süthet ki hosszabb-rövidebb időre. A ködös tájakon helyenként szitálás, esetleg ónos szitálás, a Dunántúlon néhol jelentéktelen eső előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 fok között valószínű, a keleti, északkeleti tájakon lehet a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?