Jégesőre és viharos szélre készüljünk

Csütörtökön jellemzően felhős lesz az ég, nem sok napsütésben lesz részünk. Az egész ország területére zivatarok csaphatnak le, amelyekhez viharos szél és jégeső is társulhat.

Nyugat felől több hullámban érkezhet csötörtökön eső, zápor, délutántól pedig már zivatarok is várhatóak. Utóbbiakra a Dunántúl déli felén és az északkeleti, keleti megyékben van a legnagyobb esély – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

eső, időjárás
Az egész ország területére zivatarok csaphatnak le. Fotó: Getty Images

Mindenhol leszakad az ég

Az egész ország területére figyelmeztetést adtak ki zivatarok veszélye miatt. Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében felhőszakadásra is készülni kell. Az intenzív esőzések idején rövid időn belül akár a 25-40 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadék hullhat. A körmendi, szentgotthárdi, szombathelyi, vasvári, kaposvári, tabi, bonyhádi, dombóvári, szekszárdi, tamási és hegyháti járásokban különösen nagy esély van az erős, 60-100 km/h-s széllökésekkel és az 1-4 centiméter átmérőjű jégdarabokkal járó zivatarokra.

A legmelegebb órákban főként 23 és 30 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, csak a tartósan csapadékos helyeken lehet kissé hűvösebb. Késő estére pedig 15 és 20 fok közé hűl a levegő. Estére egyébként jellemzően elcsitulnak a viharok, ám elszórtan még éjjel is lehet egy-egy gyengébb zivatar.

Pénteken már lesznek száraz országrészek is

Pénteken is nagyrészt borult lesz az ég, a nap első felében azonban előfordulhatnak napos időszakok. Esőre és záporra ezen a napon is számítani kell, akár több alkalommal is eshet. Délen és keleten néhol zivatar is lecsaphat. Helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat, ugyanakkor száraz országrészek is maradhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.