Itt kell készülni zivatarokra (2020.09.17.)

Bár ma még 30 fok fölötti csúcshőmérsékletre számíthatunk, azért az esernyőt ne hagyjuk otthon: záporok, zivatarok tarkítják a napot. Péntekre némiképp hűl a levegő.

Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás szűrt napsütés várható - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Reggel, délelőtt még inkább csak az Alpokalján, majd a délután folyamán a nyugati és északi megyékben, késő délutántól inkább csak az ország középső harmadában lehetnek záporok, zivatarok. Az északira forduló szél eleinte a Nyugat-Dunántúlon, délután már a keleti megyékben is megerősödik, a Bodrogközben és környékén viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet kora délután 25 és 31 között valószínű, de Sopronban kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön az ország több részén számíthatunk záporra, zivatarra.
Csütörtökön az ország több részén számíthatunk záporra, zivatarra. Fotó: Getty Images

Pénteken napközben a déli és a középső országrészben is csökken a felhőzet, kiderül az ég, általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék a nappali órákban már nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet élénk, főleg a Tiszántúlon erős lökések kísérik, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!