Vérnyomásproblémákat hoz a változékony időjárás

Esőt és záport, valamint élénk szelet tartogat a hétfő. Az időjárás-változásra érzékenyek kellemetlen panaszokat tapasztalhatnak.

Északnyugat, észak felől ismételten felhősödés kezdődik hétfőn. Északon már délelőtt, a délebbi tájakon pedig a nap második felében növekszik meg újra a felhőzet. Gyenge, szemerkélő eső délelőtt néhol még előfordulhat, délutántól pedig szórványosan eső, zápor is várható. A pára- és ködfoltok azonban napközben mindenhol feloszlanak.

rövid hajó középkorú nő vérnyomást mér
Vérnyomásproblémákat hoz a változékony időjárás. Fotó: Getty Images

A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legenyhébb délutáni órákban többnyire 9 és 15 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Hajnalban pedig 5 és 11 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

-10,6 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 27-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -10,6 Celsius-fokot 1979-ben jegyezték fel Alcsútdoboz településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2006-ban mért eredmény tartja, amikor 25,8 fokot mutattak a hőmérők Körösszakál településen.

Mindenkit megterhel a mai időjárás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma több front is érkezik, ezért a hideg- és a melegfrontra érzékenyek szervezetét is megterheli az időjárás. Gyakori panasz lehet a fejfájás, a koncentrációs-zavar és a vérnyomás-ingadozás is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.