Hétvégére elromlik az idő (2019.02.28.)

Felhős, esős hétvége áll előttünk, ma azonban még országszerte napsütéses, meleg idő lesz a jellemző. Rossz hír a légúti allergiások számára, hogy a tavasszal együtt megérkezett a pollenszezon is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma országszerte sok napsütésre számíthatunk, csak északon növekszik meg estefelé a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz, ugyanakkor északon többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 Celsius-fok között alakul, az Alpokalján azonban 21-22 fokig is melegedhet a levegő.

Este egyre inkább felszaporodik, megvastagszik a felhőzet, amelyből az éjszaka második felében - főként a Dunántúlon - már néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A hőmérséklet késő este 5 és 12, hajnalban 0 és 9 fok közé süllyed vissza. A Győr-Szeged vonal széles sávjában lesz legenyhébb az éjszaka. Holnap már többnyire erősen felhős lesz az ég, miközben a Dunántúlon szórványosan, másutt néhol várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél több helyen megerősödik, a nappali csúcshőmérséklet viszont így is eléri majd a 9-15 fokot.

Az éger pollenkoncentrációja sokfelé magas, nagyon magas
Az éger pollenkoncentrációja sokfelé magas, nagyon magas (fotó: iStock)

Szombaton folytatódik a felhős idő, valamint a Dunántúl nyugati részén helyenként, másutt legfeljebb néhol valószínű kisebb kisebb eső, zápor. A leghidegebb, északkeleti területeken alig 4 fokig emelkedik majd napközben a hőmérő higanyszála, de az enyhébb területeken sem lesz melegebb 10 foknál. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap is csupán 5-14 fok között alakul, illetve az ég is erősen felhős marad. A hét utolsó napján az ország északi felén alakulhat ki elszórtan kisebb eső, de szintén negatívan befolyásolja majd a hő- és komfortérzetünket, hogy a déli, délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik.

Fokozódik a virágzó fák pollenszórása

Hogyan deríthető ki, hogy melyik növény pollenje felelős az allergiás légúti tünetekért? Részletek itt.

Az erősödő nappali felmelegedés hatására országszerte fokozódik a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása - közölte Facebook-oldalán a tisztifőorvos szerda este. A következő napokban az éger pollenkoncentrációja az északkeleti területek kivételével sokfelé elérheti a magas, illetve a nagyon magas szintet. A mogyoró virágpora jellemzően közepes, helyenként magas koncentrációban van jelen a levegőben. A napokban egyre többfelé kezdődik el a ciprus- és tiszafafélék pollenszórása is, pollenkoncentrációjuk a napokban a Dunántúl déli részén, valamint a főváros térségében érheti el a magas szintet.

Bejegyzésében a tisztifőorvos azt javasolja, hogy akik érzékenyek a tavasszal virágzó fák valamelyikének virágporára, készüljenek fel a tavaszi csúcsidőszakra, és ha szükséges, kérjenek tanácsot kezelőorvosuktól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.