Hét éve nem volt ilyen hideg a február

Száraz és az átlagosnál kissé hidegebb volt a február – közölte a HungaroMet Zrt. a friss adatai alapján.

Az év második hónapjáról készített összefoglaló szerint a februári középhőmérséklet országos átlagban 0,5 Celsius-fok volt. Ez 0,7 fokkal elmarad az 1991-2020-as évek átlagától. Legutóbb 2018-ban volt átlag alatti középhőmérsékletű a február.

Az elemzés szerint a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain többnyire 1 fok felett, a középső országrészben és az Alföld déli felén általában 0-1 fok között, míg északon, északkeleten jellemzően fagypont alatt alakult a hónap középhőmérséklete.

borús idő
A februári középhőmérséklet országos átlagban 0,5 Celsius-fok volt. Fotó: Getty Images

Csapadékszegény hónap volt

A január után a február is csapadékszegény hónap volt. A havi csapadékmennyiség országos átlagban az eddig beérkezett adatok alapján mindössze 19,2 milliméter volt. Ez 48 százalékkal elmarad az 1991-2020-as évek 36,9 milliméteres átlagától.

A Dunántúlon és a Dél-Alföldön néhány kisebb területen ugyan elérte a havi csapadék a 30 millimétert, az ország legnagyobb részén azonban többnyire 15-20 milliméter közötti havi csapadék hullott. A középső országrészben sokfelé 15 milliméter alatt maradt a februári csapadék, néhol 10 milliméter alatti csapadékot mértek” – írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!