Havazásba csaphat át az eső a hétvégén

Borús, esős időjárást jósolnak a következő napokra is a meteorológusok.

Borult marad az ég a következő napokban is, a Kiderül előrejelzése szerint csupán kevés napsütésre számíthatunk. Jelentős lehűlés ugyanakkor nem várható.

Csapadékos idő várható

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, késő délutántól válhat helyenként szakadozottabbá a felhőzet. Délkelet felől ismét megnő a csapadékhajlam. Emiatt főként a Dunától keletre több helyen várható eső, ami délutántól egyre nagyobb területen válthat havas esőbe, főleg északkeleten és a hegyekben havazásba, a Dunántúlon pedig néhol szállingózhat a hó. Az északi, északnyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között alakul. Késő estére -3 és +3 fok közé hűl le a levegő.

esőzés, havazás
Kevés napsütésre, de annál több csapadékra számíthatunk. Fotó: Getty Images

Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett inkább erősen felhős vagy borult időre számíthatunk szombaton. A nap második felében főként az ország délkeleti felén valószínű hószállingózás, kisebb havazás, helyenként havas eső. A Tiszántúlon néhol eső is eshet. Sokfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat az északi, északnyugati szél. A csúcsérték többnyire 0 és +5 fok között várható.

Vasárnap átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett jellemzően erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Szórványosan előfordulhat hószállingózás, havazás, főleg hazánk keleti felén havas eső, eső is várható. Az északi szél eleinte még többfelé megélénkül. Hajnalban általában -7, 0, kora délután többnyire 0, +7 fokot mérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.