Kettős fronthatás tépázza ma az idegeinket

Lesz egy kis eső, de nem vészes, a kettősfront viszont elég durva tüneteket okozhat.

Nyugat, délnyugat felől megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de a déli, délkeleti országrészben több órára előbújhat a nap. Többfelé várható eső, zápor, a szél pedig helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, de az északnyugati, északi tájakon ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő este 1 és 7 fok közötti értékekre számíthatunk – áll a Kiderül előrejelzésében. 

Nő ül egy irodában, nézi a falra felírt teendőket.
A mai napot a fronthatások is tetézhetik. Fotó: Getty Images

Kettősfronti hatás érvényesül, ami miatt a vegetatív idegrendszer egyensúlya felborulhat, ez pedig fokozott stresszt jelenthet a frontérzékenyekre. Szív- és érrendszeri betegeknél vérnyomás-ingadozás, nehézlégzés, általános gyengeség is előfordulhat. Ez leginkább az időseket, gyerekeket, várandós nőket és a betegeket érintheti, de a stresszes, mozgásszegény életmód is hajlamosít a frontérzékenységre. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!