A nap képe: lecsapott a vihar a fővárosra

Az erős vihar miatt az úttestre dőlt egy fa csütörtök délután a XIX. kerületi Kisfaludy utcában. A heves esőzések nyomán számos bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez országszerte, főként Budapestről és vonzáskörzetéből. A tűzoltóknak kidőlt fákat, leszakadt ágakat kellett az úttestről eltávolítani, valamint pincékből, garázsokból, melléképületekből kellett a befolyt esővizet kiszivattyúzni.

Viharban kidőlt fa a XIX. kerületi Kisfaludy utcában 2022. szeptember 15-én
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Mint azt a Kiderül előrejelzése írja, a hét végén is többnyire csapadékos, szeles, hűvös időre számíthatunk egy hullámzó frontrendszer miatt. Ma elsősorban az északi és keleti megyékben süthet ki a nap, míg szombaton országszerte erősen felhős, borult lesz az ég. Ma délnyugaton, holnap már inkább délkeleten várható nagyobb valószínűséggel eső, zápor, akár egy-egy zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16 és 25, szombaton 12 és 19 fok körül alakul. Vasárnap aztán délutántól északkelet felől elkezd felszakadozni, csökkenni a felhőzet, több órára kisüthet a nap. Az összefüggőbb csapadékzóna kelet felé távozik, nyomában elszórtan zápor, északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.