Már nem gond az epilepszia kezelése
Az epilepszia felnőtteknél az agyi vérellátási zavarok után a második, gyerekeknél az első leggyakoribb agyi megbetegedés: a szakértők szerint a népesség fél-egy százaléka érintett. A betegség korszerű készítményekkel már kiválóan kezelhető, azonban még mindig nem gyógyítható. Sajnos a mai napig csak becslések állnak rendelkezésre az epilepszia pontos gyakoriságára vonatkozóan, az előfordulás statisztikai adatai számos országból hiányoznak, így hazánkból is. Ezért csak hozzávetőleges az a becslés, hogy Európában hatmillió embert érint a betegség. Az is csak megközelítő adat, hogy az ezzel kapcsolatos kiadások évente 14-20 milliárd euróra tehetők. Magyarországon a becslések szerint mintegy 50-60 ezer epilepsziás ember él. A lakosság körülbelül 0,5-1 százaléka szenved e betegségben, további 5 százalék pedig epilepszia gyanú miatt esik át orvosi kivizsgáláson. Ilyenkor azt kell eldönteni, hogy valóban epilepsziáról, esetleg pszichogén, nem epilepsziás rohamról (?pszeudoroham?) van-e szó. A tüneti epilepsziák általában jóval az agysérülést követően, az úgynevezett latens periódus után jelentkeznek. Utóbbi alatt az agyban progresszív szerkezeti és működési változások játszódnak le. Ezek végeredményben fokozott izgalmi állapotot okoznak. 
Igen sok formája van az epilepsziának, a betegség messze nem egységes. A hozzá tapadó stigma viszont mindenkit ugyanúgy érint. Pedig az elmúlt évtizedekben, különösen az utóbbi 20-30 évben a diagnosztika, a műtéti lehetőségek és a gyógyszeres terápia ugrásszerű fejlődésének köszönhetően az érintettek 70-80 százaléka tünetmentessé tehető, így értékes, aktív tagja lehetne a társadalomnak. Az epilepsziák terápiájában a gyógyszeres kezelés alapvető, a betegek több mint kétharmadánál tartós rohammentességet biztosít. Az ehhez hasznát készítmények az úgynevezett antiepileptikumokok, lényegük pedig az, hogy a betegség kifejlődése során létrejött krónikus izgalmi állapotot befolyásolják. Hatásukra csökken az aberráns (a normálistól eltérően működő) sejtek ingerelhetősége, illetve fokozódik az a környezeti gátlás, ami akadályozza az epilepsziás roham kialakulását. Fontos tudni, hogy a gyógyszerelés gyakran tüneti és nem oki jellegű, így nem gyógyítja meg a beteget. A terápia mikéntjét minden esetben a készítmény szervezetben való viselkedése ? például felezési ideje, működési elve ? határozza meg. Számítani kell arra is, hogy gyógyszer-kölcsönhatások alakulhatnak ki. Az epilepszia elleni készítmények alkalmazása során dózisfüggő akut mellékhatásokkal, szerv-specifikus krónikus interakciókkal is számolni kell. Ez utóbbiak miatt a betegek kezelésnél messzemenően figyelembe kell venni a beteg egyéni szempontjait. Az antiepileptikumoknak léteznek epilepszián túlmutató indikációs területei is. Ilyenek többek között a neuropátiás fájdalmak, a restless legs (nyugtalan láb) szindróma, az arcidegzsába (trigeminális neuralgia), az akaratlan, ritmusos mozgásából álló remegés (essentialis tremor). Az epilepszia gyógyszeres kezelésének elvei folyamatosan változtak az elmúlt évtizedek alatt és ez napjainkban is. Új gyógyszerek kerülnek forgalomba, valamint új igények és elvárások fogalmazódnak meg a kezeléssel kapcsolatban, melyek alapvetően változtatják meg a terápiás szokásokat. Fontos az is, hogy az érintettek kezelése, gondozása és társadalmi beilleszkedése nem pusztán orvosi, egészségügyi feladat, hanem egészségpolitikai, anyagi, gazdasági, szervezési, jogalkotói, erkölcsi, emberjogi megközelítést figyelembe vevő össztársadalmi feladat. Szükség van az epilepszia társadalmi megítélésének gyökeres megváltoztatására is, a tévhitek eloszlatására, az epilepsziával élőket sújtó hátrányos megkülönböztetések megszüntetésére. A Magyar Epilepszia Liga edukációs programmal igyekszik segíteni azt, hogy az érintettek beilleszkedhessenek vagy visszakerülhessenek a közösségekbe. Ez az esetek túlnyomó többségében nem lehet probléma, hiszen a mai terápiás módszerek mellett az érintettek nagyrészt teljes életet élhetnek.
