Elhunyt az orvos, aki feltalálta az abortusztablettát

Pénteken elhunyt Étienne-Émile Baulieu francia biokémikus. Az abortusztabletta feltalálója 98 éves volt.

Étienne-Émile Baulieu párizsi otthonában hunyt el. Halálhírét felesége, Simone Harari Baulie jelentette be egy közleményben. „Kutatásait a tudomány és a nők szabadsága iránti elkötelezettsége, valamint az a vágya vezérelte, hogy minden ember jobban és hosszabb életet élhessen” – fogalmazott az özvegy. Baulieu doktor úttörő szerepet játszott a szájon át bevehető RU-486, avagy mifepriszton nevű gyógyszer kifejlesztésében, amely napjainkig nők millióinak adott lehetőséget a biztonságos és műtétmentes terhességmegszakításra – írja a BBC.

Étienne-Émile Baulieu francia biokémikus, abortusztabletta, mifepriszton
Étienne-Émile Baulieu nevéhez fűződik az abortusztabletta feltalálása. Fotó: Getty Images

A halálhírre reagálva Emmanuel Macron francia elnök haladó szellemű elmeként írt Baulieu-ról a közösségi médiában, aki „lehetővé tette a nők számára, hogy elnyerjék szabadságukat”. Macron szerint „kevés francia ember változtatott hasonlóan nagy mértékben a világon”, mint a most elhunyt kutató. Aurore Bergé, a francia kormány nemi egyenlőségért felelős minisztere pedig arra mutatott rá ugyancsak a közösségi médiában, hogy Baulieu doktort „egész életét egyetlen szempont vezérelte: az emberi méltóság”.

A fogamzásgátlás atyjától tanult

Étienne-Émile Baulieu 1926. december 12-én született Strasbourgban Étienne Blum néven. Nevét akkor változtatta meg, amikor 15 évesen csatlakozott a náci megszállás ellen szerveződő francia ellenálláshoz. Később, diplomaszerzését követően az Egyesült Államokba költözött, ahol együtt dolgozott a világszerte a fogamzásgátlás atyjaként ismert dr. Gregory Pincusszal. Éppen dr. Pincus volt, aki azt javasolta neki, hogy kutatásai során fókuszáljon a nemi hormonokra.

Dr. Baulieu Franciaországba visszatérve kifejlesztett egy eljárást, amellyel képes volt blokkolni a progeszteron hormon hatását. Ez a hormon kulcsszerepet játszik abban, hogy a megtermékenyített petesejt be tudjon ágyazódni a méhfalba, és így létrejöjjön a terhesség. A módszerre alapozva 10 éven belül sikerült kifejleszteni egy tablettaként alkalmazható terhességmegszakító gyógyszert. További évtizedekbe telt azonban, hogy Dr. Baulieu elérje a készítmény nemzetközi engedélyeztetését, mivel azt rengeteg kritika érte az abortuszellenes tábor felől.

Számos negatív visszhangot keltett így az is, amikor végül 1988-ban forgalomba hozatali engedélyt kapott a gyógyszer Európában és az Egyesült Államokban. Sőt, ez a mai napig is vita tárgya az abortuszhoz való jogot támogatók és az abortuszellenes aktivisták között. Noha világszerte több mint száz országban engedélyezték napjainkig a mifepriszton alkalmazását, számos országban szigorú korlátozások vonatkoznak arra. Magyarországon kizárólag műtéti úton lehet megszakítani a terhességet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.