Videójátékkal vehetjük rá a gyereket a mozgásra
A szakértők szerint a legtöbb elektronikus játék a testmozgás és energia-befektetés szempontjából semmivel se jobb, mint a televíziózás, pedig a fejlett országokban élő gyerekek átlagosan napi 38-90 percet töltenek számítógépes és konzol-játékokkal.
Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.