Mindegy, hányszor mozgunk

A Queen's Egyetem kutatása szerint azok a felnőttek, akik a hét néhány napján egyszerre végeznek el 150 percnyi testmozgást, semmivel sem kevésbé egészségesek, mint azok a felnőttek, akik rendszeresebben edzenek a hét folyamán.

Az egyetem kutatói Ian Janssen vezetésével 2324 kanadai felnőttet vizsgáltak, és megpróbálták meghatározni, milyen összefüggés áll fenn a heti testmozgás gyakorisága és a diabétesz, szívbetegség és stroke kockázata között.

"Eredményeink azt mutatják, hogy nem számít, hogyan osztják be a felnőttek a 150 percnyi testmozgást a hét folyamán" - magyarázta dr. Janssen az júniusi számában megjelent kutatást. "Ha például valaki hétfőtől péntekig semmit sem mozog, de a hétvégén 150 perc testmozgást végez, ugyanolyan mértékű egészségügyi előnyöket élvez a mozgás következtében, mint azok, akik naponta 20-25 percet edzenek."

A kísérlet alanyainak mozgását egész héten folyamatosan mérték a derekukra erősített gyorsulásmérő segítségével. Ez az érzékelő azt rögzíti, mennyit mozog valaki percenként. Dr. Janssen a résztvevőket három csoportra osztotta: azokra, akik teljesítik a javasolt legalább heti 150 perc aerob mozgást , azokra, akik hetente 5-7 napon gyakran aktívak, és azokra, akik ritkán (hetente 1-4 napot) aktívak.

A kutató szerint a legfontosabb következtetés az, hogy a felnőtteknek heti legalább 150 percnyi mozgásra kell törekedniük, és ennek ütemezése az egészségügyi előnyök tekintetében nem számít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!