Így lehet tenni az iskolások elhízása ellen

Egy friss kutatás kimutatta, hogy a szegény környékeken élő gyermekek a túlsúly és az elhízás nagyobb kockázatának vannak kitéve, mint gazdagabb környékeken élő társaik.

Az Egyesült Államokban már a szegény gyermekek egyharmada megy túlsúlyosan vagy elhízottan az óvodába. A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói a szaklapban megjelent kutatásukban egy iskola utáni egészségjavító próbaprojektet teszteltek, melynek keretében négy szegény környéken lévő általános iskolában az iskolás gyerekeknek több lehetőséget biztosítottak a testmozgásra és az egészséges étkezésre, és megpróbálták megtanítani őket a mozgás és az egészséges táplálkozás előnyeire. A kísérletben harmadikos, negyedikes és ötödikes tanulók vettek részt.

A kutatók kiképezték a napközis tanárokat a program kivitelezésére. Az iskolaév elején és végén értékelték a gyerekek tudását a testmozgás és egészséges táplálkozás jelentőségéről, továbbá megmérték testmagasságukat és testsúlyukat.

Az eredmények alapján kiderült, hogy az intervenciós csoportban az elhízott vagy túlsúlyos gyermekek aránya 3,1 százalékkal csökkent az iskolaév végére, míg a kontroll csoportban ez az arány csak 2,0 százalékkal csökkent. A táplálkozással és testmozgással kapcsolatos ismereteket tekintve a kutatás vegyes eredményeket hozott.

testtömeg-indexét (BMI)! A szerzők úgy foglalták össze eredményeiket, hogy az iskola utáni testmozgási lehetőségek bővítése mindenképpen előnyös hatással lehet a szegény környékekről származó túlsúlyos és elhízott gyermekek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra