Venus Williams titka: tanuljunk tőle

A 37 éves Williams pályafutása során háromszor is állt a világranglista élén. Miközben még mindig az egyik legjobb teniszező, saját, EleVen márkanevet viselő fitneszruházati cégét is igazgatja.

A Business Insider arra volt kíváncsi, hogy a külön-külön is rendkívül sok elfoglaltsággal járó feladatokat hogyan képes összeegyeztetni, és miként egyensúlyoz sportolói és vállalkozói tevékenysége között. A titka, röviden a tökéletes étkezésben és a leghatékonyabb edzésprogramok végrehajtásában van.

Venus Williams
Venus Williams a fittségének köszönheti, hogy két fronton is helytáll

"Egy kicsit vámpír vagyok. Nyilvánvalóan az első, amit reggel csinálok, hogy felkelek, és a teniszről gondolkodom. Mentálisan edzett vagyok." Bevallotta azonban, hogy nem korán kelő típus. "Ha 9-kor kelhetek, remek, de legfeljebb 8-kor. Éjszakai bagoly vagyok, de ahhoz, hogy jól tudjak játszani, mégis időben ágyba kell bújni" - szögezte le.

Amikor végre felkelt, szereti a napot gyümölccsel kezdeni. Ezután négy-öt órát edz, ami mind a teniszjátékához, mind a sérülések megelőzéséhez és a fizikai erősítéshez is szükséges. A legjobb gyakorlat valamilyen plank edzéshez tartozó dolog, hiszen a planking során rengeteg izomcsoport érintett. "Talán valamilyen felugrás a legjobb" - latolgatta.

Hozzáállásunk az egészséges életmódhoz, illetve sportolással kapcsolatos szokásaink még közel 20 év múlva is meghatározzák általános fizikai állapotunkat - derítették ki német kutatók. Részletek!

Edzés után bemegy az EleVen irodájába a floridai West Palm Beachen. Ami persze lehetetlen, ha a tenisz miatt úton van, így amikor hazaérkezik, első dolga, hogy találkozzon a kollégáival. "A csapatom és én sok időt töltünk együtt, mert szükség van a személyes találkozásokra, amelyeket nem lehet mással helyettesíteni." A munkában csak az a vágya, hogy legyen egy szabadtéri irodájuk is a jövőben.

Az irodában töltött idő után a családra fordítja a többi idejét, vagy a szokásos dolgokra, például bevásárlásra. Étrendje sok gabonából, babból és burgonyából áll. "Mostanában leginkább vegán vagyok. De nem törekszem ebben a tökéletességre. Csak arról van szó, hogy megpróbálok nekem megfelelő módon élni, hiszen ez az én életem, senki másé" - mondta.

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.