Most kezdjen el sportolni, ha később is fitt akar maradni!

Az egészséges életmódhoz való hozzáállásunk és a sportolással kapcsolatos szokásaink még közel 20 év múlva is meghatározzák az általános fizikai állapotunkat - derítették ki német kutatók.

A Karlsruhe Institute of Technology, a Technische Universität München , valamint a konstanzi és bayreuth-i egyetem szakemberei egy nagyszabású kutatás során megállapították, hogy a jelenlegi szokásaink, illetve fizikai erőnlétünk még 18-20 év múlva is jelentősen befolyásolják az egészségünket.

Milyen mozgás való önnek? egészséges életmód és erőnlét. Úgy találták, hogy az egészséges életmódnak és a fizikai erőnlétnek van a legnagyobb hatása a későbbi testi-lelki jóllétre, míg a környezeti tényezők voltak a legkisebb befolyással az egészségre. "Ezek a kutatási eredmények is azt bizonyítják, hogy minél korábban érdemes elsajátítani az egészséges életmód alapszabályait, rendszeresen sportolni és kiegyensúlyozottan táplálkozni" - mondta Alexander Woll professzor, a kutatás egyik vezetője. "Ezek a szokások ugyanis nagyon sokáig hatással lesznek az életünkre, jóval tovább, mint hinnénk." A kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra