Nyitnak a strandok, a jegyár a régi

A fővárosban a Dagály és a Palatinus nyitja a szezont, mint mindig, és beindul a Gellért fürdő hullámszolgáltatása is. A többi strand május végén nyit.

Az idei strandszezonban elsőként, május 1-jén a Dagály és Palatinus strandfürdő nyitja meg kapuit a budapesti strandok közül, és ekkor indul a hullámszolgáltatás a Gellért fürdőben, ahol már április közepétől nyitva van a strandterület - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. kedden.

A május 1-jével kezdődő hosszú hétvége első felében 22-24 fokra lehet számítani. A dolgok jelenlegi állása szerint a strandnyitónapon nem fog esni, sőt pénteken a napsütés lesz a jellemző, és szombaton már nagyobb eső jelzi a hidegfrontot. Vasárnapra pedig 13-14 fokra zuhan a maximum hőmérséklet a fővárosban, és továbbra is esni fog.

A budapesti strandok változatlan jegyárakkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, strandváró nappal készülnek a szezonra. A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. csaknem 40 millió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket. Szinte valamennyi strand gyermekmedencéje új csúszdát kapott. A nyári időszakban 35 hektárnyi zöld területet gondoznak a kertészek, a strandok területén mintegy ötvenezer egynyári virágot ültettek el.

A május 1-jén megnyíló Dagály fürdő hullámmedencéje június 7-étől működik. A Paskál strandfürdőt május 24-én, a Római és a Csillaghegyi strandfürdőt május 31-én nyitják meg, a Pünkösdfürdői strandfürdőt pedig június 7-én. A standfürdők a tervek szerint szeptember 7-ig lesznek nyitva, illetve ha kedvező az időjárás, akkor szeptember 14-ig.

Nyitnak a strandok, a jegyár a régi (Fotó: Europress)

Kedvezmények és partik

Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekeznek a strandokra csábítani a fiatalokat, a családokat és a nyugdíjasokat is: csökkentett áron, jelentős kedvezménnyel várják őket. Emellett a húsz alkalomra szóló bérletek akár 25 százalékos kedvezményt biztosítanak a vendégeknek.

A Széchenyi fürdőben szombatonként Szecska-partyt tartanak, amelyen minden alkalommal más zenei műfaj - funk, soul, R'n'B , house, dance floor jazz - mutatkozik be.

2014. augusztus 1-jén ismét megrendezik a Strandok éjszakája programot , amelyhez a Palatinus stranddal kapcsolódik a BGYH Zrt., valamint számos egyéb családi és sportrendezvénnyel teszik még színesebbé a strandok életét - tartalmazza a közlemény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!